Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Az orosz kormányfő a leállított tudományos programok újraindítását ígérte

A gazdasági problémák miatt leállított tudományos programok újraindítását ígérte Dmitrij Medvegyev miniszterelnök az orosz tudományos akadémia kedden kezdődött éves közgyűlésén.

Az orosz kormányfő arra is ígéretet tett, hogy az idei állami költségvetés korrigálását követően az alapkutatásokra 350 milliárd rubelt (jelenlegi árfolyamon mintegy 1658 milliárd forint), az alkalmazott tudományokra 241 milliárdot (mintegy 1142 milliárd forint) költenek.

Vlagyimir Fortov akadémiai elnök elmondta, hogy a gazdasági válságból való kilábalást segítő projekteken dolgoznak. Hozzátette, hogy az akadémia korábban az orosz gazdaság korszerűsítésére 4 nagy programot dolgozott ki és adott át az orosz államfőnek.

Jurij Koptyev, az orosz űrhivatal, a Roszkoszmosz tudományos-műszaki tanácsának elnöke ugyancsak kedden jelentette be, hogy 10 százalékkal csökken a 2016-tól 2025-ig szóló szövetségi űrkutatási program költségvetése. Eközben, a gazdasági válság miatt, átlagosan 27 százalékkal drágultak az űrkutatási projektek.

Az orosz űrkutatási hivatal illetékese elmondta, azon gondolkoznak, hogy egy orosz űrhajós helyét űrturistáknak ajánlanák fel. Így enyhítenék a költségvetési finanszírozásban keletkezett hiányt. Aki ezt hajlandó megfizetni, fél évet tölthetne a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Koptyev hozzátette, hogy a repülés igen drága, ezért még nem kerestek jelentkezőt.

A szakember arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok 2027-ig javasolta meghosszabbítani az űrállomás működtetését, de szerinte erről még korai lenne döntést hozni. A Roszkoszmosznál ugyanakkor úgy vélik, hogy csak 2024-ig lehetne kitolni az ISS élettartamát.

Oroszország a tavaly év végén hangoztatott elképzelések szerint 2017-től saját űrállomást építene, amely összeköttetést teremtene egy holdbázis építéséhez.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×