Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Vádat emeltek egy 94 éves egykori auschwitzi kórházi dolgozó ellen

Vádat emeltek egy 94 éves, egykor auschwitzban kórházi szolgálatot végző férfi ellen Németországban csaknem négyezer gyilkosságban való részvétel miatt - tudatta hétfőn a schwerini ügyészség.

A testület szóvivője elmondta, hogy az őrizetbe vett férfi 1944-ben az SS kötelékében szolgált Auschwitzban. Stefan Urbanek szerint a vádlott őrmesteri rangban közreműködött a tábor működtetésében - az SS kórházában dolgozott -, így ő is felelős a kivégzettek haláláért.

Az egykori őr kilétét nem hozták nyilvánosságra. A férfi ügyvédje, Peter-Michael Diestel kijelentette, hogy a hatóságoknak nincs bizonyítéka egyetlen olyan "konkrét bűncselekményre" sem, amelyet védence követett volna el.

A német szövetségi ügyészség 2013-ban mintegy harminc, gyaníthatóan hajdani auschwitzi őr letartóztatását javasolta. Ezután a tartományi és városi ügyészségek dolga a gyanúsítottak ellen vizsgálódni, és kellő megalapozottság esetén elrendelni letartóztatásukat.

Az auschwitz-birkenaui haláltábor volt a legnagyobb náci megsemmisítő tábor. A nácik által megszállt Lengyelországban fekvő lágerben több mint egymillió embert öltek meg, becslések szerint nagyjából minden harmadik áldozat magyar volt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×