Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.77
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Meggyógyult az Ebola-fertőzött olasz orvos

Meggyógyult az ebola által fertőzött olasz orvos. Ezt ő maga jelentette be pénteken Rómában tartott sajtótájékoztatóján.

Fabrizio Pulvirenti Sierre Leonéban betegedett meg és november 25. óta kezelték a római járványközpontban. Több mint egy hónap után hagyta el a római Spallanzani kórház veszélyes fertőző betegségekkel foglalkozó központját, nevét ugyanakkor nevét az illetékes egészsügyi hatóságok csak most hozták nyilvánosságra.

Pulvirenti a Gino Strada olasz orvos által 1994-ben alapított Emergency humanitárius szervezet önkéntes orvosaként dolgozott a nyugat-afrikai országban, ahiol a járvány őt is megfertőzte. November 25-én szállították haza Olaszországba.

Az újságírókkal tartott találkozón Pulvirenti elmondta, hogy a betegség első időszakában orvosként maga gyekezett diagnosztizálni az észlelt tüneteket. Gyógyításához eddig Olaszországban nem használt kísérleti gyógyszereket is alkalmaztak. Kijelentette: vissza kíván térni Sierra Leonéba, hogy másoknak segíteni tudjon.

Beatrice Lorenzin olasz egészségügyi miniszter közölte, hogy Fabrizio Pulvirenti és az Emergency szervezete olasz állami kitüntetésben részesül humanitárius szolgálatukért. 

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×