Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Ismét felgyújtotta magát egy tibeti Kínában

Ismét felgyújtotta magát egy tibeti férfi az északnyugat-kínai Kanszu tartomány tibetiek lakta autonóm prefektúrájának, Gannannak a területén - jelentették hírügynökségek szerdán, a Szabad Ázsia Rádióra (SZÁR) hivatkozva.

Az eset még kedden délelőtt történt, állítólag a helyi rendőrőrs épülete előtt. Úgy tudni, a lángokat a rendőrök megpróbálták eloltani, de a 33 éves férfi, Szangje Kar meghalt. Meg nem erősített források szerint testét a Labrang kolostorban azóta már elhamvasztották. Szintén a SZÁR értesülései szerint a férfi egy közeli faluból származott, ahol elsődlegesen földművelésből élnek az emberek. A körzetben megerősítették a biztonsági intézkedéseket, egy időre megszűnt az internetszolgáltatás.

Beszámolók emlékeztetnek rá, hogy kedden a helyi tibetiek ünnepséget tartottak, megemlékezve a Gelugpa, más néven sárga kalaposok szektája alapítójának, Congkapa vallási vezetőnek és filozófusnak (1357-1419) a haláláról.

A 2009-ben kezdődött önégetési hullámokat követően az utóbbi időben megritkultak a hasonló esetek; számukat a keddivel együtt 134-re teszik. Legutóbb három hónapja lett így öngyilkos egy 22 éves diák.

Az önégetések emigráns tibeti szervezetek szerint a kínai elnyomás elleni tiltakozások, illetve az 1959 óta indiai száműzetésben élő dalai láma hazatérését követelő akciók. Pekingi és helyi tibeti vezetők ezzel szemben úgy vélik, hogy a Tibet függetlenségéért küzdő erők küldik a halálba a többnyire fiatal embereket "önös céljaik", a "tibeti kérdés" nemzetközi szinten történő napirenden tartása érdekében.

A kínai hatóságok korábban több olyan esetet tártak fel, amelyek mögött felbujtók voltak, ezekről a kínai központi televízió dokumentumfilmet is bemutatott. Egy szerzetes "felbujtót" felfüggesztett halálbüntetésre ítéltek, mások rövidebb-hosszabb idejű börtönbüntetést kaptak.

A kínai törvények szerint az önégetéseket tervezők, a másokat arra ösztönzők, vagy segítőik szándékos emberölés elkövetésével gyanúsíthatók. Azok, akik az ily módon meghaltak holttestével felvonuláson vesznek részt, az utcákon önégetéseket néznek végig, annak megakadályozása helyett, ugyancsak bűncselekményben való részvétellel vádolhatók.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×