Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Jacenyukot választotta ismét kormányfővé az új ukrán parlament

Arszenyij Jacenyukot választotta ismét kormányfővé az új összetételű ukrán parlament csütörtöki alakuló ülésén.

A Népi Front politikai tömörülést vezető Jacenyuk kinevezését mind Petro Porosenko elnök, mind az öt pártból csütörtökön megalakult kormánykoalíció támogatta. A 450 tagú parlamentben jelen lévő 390 honatyából 341-en támogatták a nyugati hatalmak által pártfogolt politikus kinevezését a miniszterelnöki posztra.

Az alakuló ülésen előzőleg házelnökké választották Volodimir Hrojszman korábbi miniszterelnök-helyettest.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×