Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.7
bux:
121686.18
2026. január 16. péntek Gusztáv

A lengyel miniszterelnök bírálta a választások eredményét kétségbe vonó ellenzéket

A lengyel miniszterelnök bírálta az ellenzék vezetőit azért, mert kétségbe vonták a helyhatósági választások szombat éjjel nyilvánosságra hozott hivatalos eredményét.

"Kétségbe vonni a választások eredményeit, miként azt teszik az ellenzék vezetői, csak pártjaik érdekét szolgálja... Ez kísérlet a demokrácia alapjainak megsemmisítésére - közölte Ewa Kopacz a kormányzó Polgári Platform (PO) varsói tanácskozásán.

Kopacz hangsúlyozta, hogy lezártnak tekinti a választások első fordulóját. Az eredmény megkérdőjelezése a demokrácia alapjainak lerombolásával egyenlő - tette hozzá.

A választási törvény megváltoztatását, a most megválasztott önkormányzati testületek mandátumának lerövidítését, előre hozott helyhatósági választások meghirdetését követelő Jog és Igazságosság (PiS), valamint a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) vezetőiről Kopacz úgy vélte: "nyilvánvaló, hogy Jaroslaw Kaczynskinak túl keskeny a demokrácia ösvénye, de mint kiderült, ma a saját államuk ellen küzdő harcosok koalíciójához Leszek Miller is csatlakozott".

Az egy hete rendezett választásokon a kormányzó jobbközép Polgári Platform szerezte meg a legtöbb képviselői helyet a vajdasági közgyűlésekben a szombat éjjel nyilvánosságra hozott eredmények szerint. A hivatalos eredmények jelentősen eltérnek a szavazás napján készített közvélemény-kutatásoktól, és minden bizonnyal tovább fokozzák a voksok nehézkes számlálása miatt már megnövekedett belpolitikai feszültséget.

A pénteken lemondott országos választási bizottság munkáját illetően Kopacz kiemelte: le kell vonni a következtetéseket azokkal szemben, akik lejáratták e fontos választási intézményt. "Ezt azonban törvényes úton kell tenni" - tette hozzá.

A sokáig akadozó választási eredményhirdetésről szólva Lech Walesa volt államfő vasárnap kijelentette: "Rosszul fest az a demokrácia, amelyben az ennyire egyszerű dolgok ennyire zavarosak"". Ugyanakkor kizárta a választások megismétlését. "Ez nagyon drága lenne, de tegyünk valamit, hogy ilyen helyzet ne forduljon elő többé" - mondta.

A bonyolult választási rendszer alapján a lengyelek múlt vasárnap a három szinten - községi, járási és vajdasági szinten - működő önkormányzati szervekbe mintegy 47 ezer tisztségviselőt, köztük 2500 polgármestert választottak.
A választások második fordulóját november 30-án tartják.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×