Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Kiemelt téma az Ebola az uniós külügyérek tanácskozásán

Kiemelt helyen szerepel az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán az Ebola-járvány elleni fellépés.

Egy neve mellőzését kérő diplomata elmondta: David Cameron brit kormányfő levélben kérte, hogy ez a téma minden megbeszélésen, minden szinten szerepeljen, ezért nem csak a külügyminiszterek, de e heti csúcstalálkozójukon az állam-, illetve kormányfők is foglalkoznak majd vele. Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a tanácskozásra érkezve hihetetlenül összetettnek nevezte a problémát, és emlékeztetett, hogy az EU immár félmilliárd euróval járul hozzá a kór megfékezéséhez.

Napirenden van a tanácskozáson az ukrajnai konfliktus is. Egy név nélkül nyilatkozó diplomata szerint a külügyminiszterek a helyszínen zajló folyamatok változékonysága, a többi között az ottani választások közeledte miatt nem tesznek majd határozott állásfoglalást az ukrán válság ügyében, így várhatóan a szankciókon sem változtatnak. Catherine Ashton arról beszélt, miszerint kulcsfontosságú, hogy mindaz, amiről szeptemberben Minszkben sikerült megállapodni, a gyakorlatban is megvalósuljon.

A közel-keleti, szíriai és iraki eseményeket illetően a külügyminiszterek várhatóan óvatosan üdvözlik majd az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges muszlim szervezet ellen folyó amerikai hadjáratot.

Szó lesz a Gázai övezet újjáépítéséről is, amellyel kapcsolatban az az egyik legjelentősebb nyitott kérdés, hogy a felajánlott források hogyan juthatnak be az ostrom dúlta területre, ahova Izrael nagyon korlátozottan enged be bármit is. Líbia megsegítése érdekében az ENSZ különmegbízottjával, Bernardino Leonnal is megbeszéléseket folytatnak majd, aki korábban az EU déli szomszédságpolitikáért felelős megbízottja volt.

Újságírói kérdésre válaszolva Catherine Ashton megerősítette, felkérést kapott, hogy uniós főképviselői megbízatásának október végi lejártát követően is ő képviselje a nagyhatalmakat az iráni atomprogramról Teheránnal folytatott tárgyalásokon.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×