Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Micsiko japán császárné, "az ország lelkiismerete" 80 éves

Október 20-án lesz 80 éves az ország lelkiismeretének nevezett Micsiko japán császárné, az első közrendű nő, aki bekerült a 2600 éves múltra visszatekintő dinasztiába.

Soda Micsiko egy gyáros lánya, gyermekkorát a második világháború, az amerikai bombázások árnyékolták be. Katolikus iskolába járt, japán irodalom szakon végzett az egyetemen, majd a Harvardon és Oxfordban tanult. 1957-ben egy teniszpályán találkozott az akkor még koronaherceg Akihitóval, és első látásra egymásba szerettek. Az idők változását jelzi, hogy a koronatanács jóváhagyta a kapcsolatot, jóllehet a jövendő császár feleségét addig a kiterjedt császári dinasztiából, de legalábbis arisztokrata családból választották. Akadtak persze ellenzők is, a szóbeszéd szerint közéjük tartozott Hirohito császár felesége is, aki ha már megakadályozni nem tudta a házasságot, igyekezett megnehezíteni a fiatalok életét, menyét a hatvanas évek elején idegösszeomlásba kergette.

Az 1959-es esküvő egész Japánt lázba hozta, sok millióan külön erre az alkalomra vették első tévékészüléküket. Micsiko a sinto szertartáson még kimonóban vett részt, de a fiatal pár már polgári ruhában hajtott végig Tokió főutcáin. Sok japán emlékezetében innentől datálódik a gazdasági csoda, amely végül a tokiói olimpiával és a Tokió-Oszaka gyorsvasút megnyitásával kápráztatta el a világot.

A hagyományos japán értékeket is megtestesítő Micsiko modern stílusa, kedvessége és intelligenciája révén hatalmas népszerűségre tett szert, jórészt neki köszönhető, hogy a császári család közelebb került az alattvalókhoz. Alig egy emberöltővel korábban az uralkodó még élő istennek, a Napistennő egyenes leszármazottjának számított, Hirohito csak 1946-ban erősítette meg alattvalói legnagyobb döbbenetére, hogy ő is közönséges emberi lény.

A fiatal pár újabb ezeréves tradíciókkal szakítva táncolni járt, divatosan öltözködött, és maguk nevelték három gyermeküket, Naruhito koronaherceget, Akisino herceget és Nori hercegnőt. A császárné mindig igyekezett kapcsolatot keresni az egyszerű emberekkel, máig emlékezetes, amikor 1995-ben a kobei földrengés után férjével a helyszínre látogatott, és letérdelve átölelte a zokogó áldozatokat. Ugyanígy meghatotta a japánokat, amikor a császári pár a 2011-es pusztító földrengés és szökőár károsultjait kereste fel.

A tündérmesének azonban van egy másik oldala is: Micsikónak a házasság előtt el kellett végeznie egy 75 napos tanfolyamot, amelynek során megismerkedett a császári udvartartás szokásaival, a törvényekkel és a hagyományos verseléssel. Életét azóta kötelezettségek vezérlik: férje társaságában több mint ötven országba látogatott el, számtalan szertartáson és protokolláris eseményen vesz részt.

A közvéleményt többször hozta izgalomba egészségi állapotának hirtelen megromlása, amelynek okaként hol a rágalmazó sajtócikkeket, hol az őt támadó, a világ legrégibb örökletes monarchiájának "modernizálásától" megrettent udvaroncokat gyanították. "Óhajommal ellentétes, hogy nyilvánosságra hozzam egészségi gondjaimat, de magyarázattal kell szolgálnom a távolmaradásomra" - mondta tavaly, miután több kötelezettségének sem tudott eleget tenni. "Sajnálom, hogy sok embernek aggodalomra adtam okot" - tette hozzá.

A szintén betegeskedő császár lemondását - és vele együtt Micsiko távozását - azonban nem sok japán látná szívesen, mert úgy vélik, hogy a trónörökös és neje, Maszako inkább magával, semmint a nemzettel van elfoglalva. Maszakót mindig is anyósához mérték, és sokan hiányolják belőle a császárné önzetlenségének szellemét és óvó anyai szeretetét.

Micsiko mindig is átérezte helyzetét és teljesítette kötelességeit, de egy interjúban bevallotta: gyakran álmodik arról, hogy láthatatlanná tévő kabátban, szabadon jár az emberek között, és könyveket böngészget a boltokban, mint egykor diákkorában.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×