Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Abbász nyugalmat ígért 2015 végéig

Mahmúd Abbász palesztin elnök nyugalmat ígért a palesztin területeken John Kerry amerikai külügyminiszternek legalább 2015 végéig - írta a Háárec című izraeli újság.

A palesztin belső és Izraellel szembeni külső nyugalom ígéretével próbálta meggyőzni a donorállamokat, hogy adakozzanak a Gázai övezet helyreállítására - számolt be kairói tárgyalásairól maga Abbász Rámalláhban palesztin üzletembereknek. "Kerry megkérdezte tőlem, meddig lesz csönd. Mondtam neki, hogy nem vagyok jós, de legalábbis ebben az évben és jövőre egész évben nem lesz semmiféle erőszak, és erőfeszítéseket teszek a rend fenntartásáért" - mondta Abbász.

Abbász Rámalláhban azt is hangsúlyozta, továbbra is az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT) akarnak fordulni, hogy az ismerje el a palesztin államot az 1967-ig érvényben lévő tűzszüneti vonalak között, és egy adott időhatáron belül vessen véget az izraeli megszállásnak.

Jászir Abed Rabbo, a PFSZ végrehajtó bizottságának titkára csütörtökön azt mondta, hogy az Izraellel folytatott tárgyalások esetleges megújítása nem áll ellentétben a BT-hez fordulással, jelenleg csak a tagok számukra kedvező cseréjére várnak. "Már megígértek nekünk hét támogató szavazatot, és további ötre várunk - közölte Rabbo. - A vétóval fenyegető amerikaiaktól azt kérdezzük, hogy mi a reális alternatívájuk a 67-es határokkal szembeszálló és telepes-építkezéseket folytató Izraellel szemben."

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tizenöt tagból áll, ebből öt vétójoggal rendelkező állandó tagot a nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Franciaország, Kína és Oroszország adnak. A tíz változó tagot két évre választják, évente öt új ország kerülhet be a BT döntéshozói közé. Az ENSZ-közgyűlés csütörtöki döntése alapján Angola, Malajzia, Venezuela, Új-Zéland és Spanyolország lesz 2015. január elsejétől két évre a BT új nem állandó tagja.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×