Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Szerbia soha nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben

Szerbia eddig sem vezetett be, és soha nem is fog szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök csütörtökön Belgrádban, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszéléseit követően.

Ugyanakkor megjegyezte: egy másik kormány ezt megteheti, az ő kormánya ezt soha nem teszi meg.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Szerbia elkötelezte magát az európai integráció mellett, és Oroszország ebben soha nem is akarta befolyásolni, vagy ettől a tervtől eltéríteni.

Vucic köszönetet mondott azért, hogy Oroszország tiszteletben tartja szerbiai területi integritását. A szerb miniszterelnök ezzel arra utalt, hogy Szerbia mellett Oroszország sem ismeri el Koszovó függetlenségét.

A megbeszélések témája volt a külkereskedelmi árucserének a közeli jövőben várható növelése, illetve az, hogy Szerbia meghatározott mennyiségben vámmentesen szállíthat Fiat gépjárműveket Oroszországba.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a közös sajtótájékoztatón a mezőgazdasági együttműködések bővítését emelte ki. Magyarázata szerint amint átültetik a gyakorlatba azt, ami a csütörtökön megkötött kétoldali szerződésekben áll, rövid időn belül 130 millióról 500 millió dollárra növekedhet a Szerbiából az orosz piacra szállított termékek értéke. Belgrádban csütörtökön összesen hét orosz-szerb egyezményt írtak alá, így energetikai együttműködésről, vasútvonalak korszerűsítéséről, továbbá vámügyi adatcseréről.

Putyin felhívta a figyelmet arra is, hogy amíg az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók érvényben vannak, addig a szerb vállalatoknak óriási lehetőségük van arra, hogy az orosz piacon elfoglalják az őket megillető helyet. Emellett Moszkva is befektetéseket keres Szerbiában, a találkozón az energetika, a gépgyártás, a vasút és a mezőgazdaság területén megvalósítható befektetésekről tárgyaltak - tette hozzá az orosz elnök.

Putyin a Belgrád felszabadításának 70. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre érkezett a szerb fővárosba csütörtökön. Ezen a napon a szerbek azt ünneplik, hogy 1944. október 20-án 11 napig tartó véres harcok után a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg és a Vörös Hadsereg bevette az addig német ellenőrzés alatt álló jugoszláv fővárost. Az ünnepséget Putyin sűrű programja miatt a tervezettnél négy nappal korábban tartották meg.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×