Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Húsz év alatt több mint duplájára nő a légi utasok száma

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint húsz év múlva több mint kétszer annyian utaznak repülővel mint az idén, 2014-ben az előrejelzések szerint 3,3 milliárd utas lesz, akinek a száma 2034-ig évente 4,1 százalékkal, 7,3 milliárdra nő.

A szövetség csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében rámutatott, hogy Kína átveszi Amerikától az első helyet 2030-ra, az ázsiai országban 2034-re 1,3 milliárdra emelkedik az utasforgalom, ami 856 millióval nagyobb az idénre várhatónál és 5,5 százalékos éves bővülési rátát feltételez. Ehhez képest az Egyesült Államokban az IATA becslése szerint a forgalom 3,2 százalékos évi ütem mellett 1,2 milliárdra emelkedik 2034-ig.

Indiában 2034-re 266 millióval, Indonéziában 183 millióval, Brazíliában pedig 170 millióval nőhet az éves utasforgalom. Az ázsia-óceániai térség utasainak száma 2,9 milliárdra emelkedhet, míg a legkisebb mértékben, 2,7 százalékkal az európai utasforgalom nőhet, 1,4 milliárdra húsz éven belül. A jelenleg legnagyobb mértékben bővülő közel-keleti régió forgalma 4,9 százalékkal nőhet évente 2034-re.

Az országpárokat vizsgálva az IATA szerint az Indonézia és Kelet-Timor közötti légi forgalom nő majd a legnagyobb mértékben, évi 15 százalékkal, és általában az ázsiai és dél-amerikai országok között élénkül a legjobban a forgalom. Az európai országok pár helyet visszaesnek majd az éves utasforgalmi listán: Németország az ötödikről a nyolcadikra, Spanyolország a hatodikról a hetedikre, Franciaország pedig a hetedikről a tizedikre.

Az IATA szerint a növekedést támogatja a repülési költségek további csökkenése is: becslésük szerint évi 1-1,5 százalékkal fog kevesebbe kerülni a repülés.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×