Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.05
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Pszichológusa szerint "megtört ember" Pistorius

A barátnője megölésében bűnösnek talált Oscar Pistoriust "megtört embernek" nevezte a bíróság előtt pszichológusa, mondván, hogy a hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó Reeva Steenkamp halálával mindent elvesztett.

Az atlétát tavaly február óta kezelő Lore Hartzenberg a büntetés kihirdetése előtt ismertette álláspontját a pretoriai testületnek. Mint mondta, Pistorius az általa szeretett nő elvesztése óta már hírnevének, barátainak, anyagi biztonságának és önértékelésének is búcsút mondott. A pszichológus beszélt arról is, hogy páciense találkozóik alkalmával olykor sír, öklendezik, verítékezik és fel-alá járkál. "Volt néhány olyan alkalom, amikor végig sírt, én pedig csak fogtam" - tette hozzá a szakember.

A védelem azt szeretné, ha Hartzenberg vallomása elnézőbbé tenné, illetve meggyőzné Thokozile Masipa bírónőt arról, hogy Pistoriust érzelmileg és anyagilag is rendkívül megviselik a történtek, amelyet a bűnbánatot tanúsító paralimpikon balesetnek nevezett. Masipa a múlt hónapban ejtette a szándékos emberölés vádját Pistorius ellen, és gondatlanságból elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek.

Gerrie Nel ügyész azonnal bírálta a pszichológusnő szavait, mivel - mint hangsúlyozta - Pistoriusnak valószínűleg lesz még lehetősége arra, hogy életét újból felépítse, hiszen egykori barátnőjével szemben még él.

Az ügyet tárgyaló pretoriai bíróság a héten dönt arról, hogy börtönbe kell-e vonulnia Pistoriusnak, és ha igen, mennyi időre. Kedden és még lehet, hogy szerdán is a vád tanúi tesznek vallomást.

A dél-afrikai törvények értelmében az egykor ünnepelt atléta legfeljebb 15 év börtönt kaphat, legenyhébb esetben pedig felfüggesztett börtönbüntetésre vagy közhasznú munkavégzéssel egybekötött házi őrizetre számíthat.

Az egykor multimilliomos Pistoriusnak el kellett adnia házát és egyéb vagyontárgyait, hogy fedezni tudja perköltségeit. A dél-afrikai médiában felröppent hírek szerint Pistorius teljesen tönkremehet, amennyiben még sokáig kell ügyvédet fizetnie, ami naponta - átszámítva - 1,8 millió forintba kerül neki.

Pistorius 2013. február 14-én a saját házában lőtte agyon 29 éves barátnőjét, akit állítása szerint betörőnek gondolt. Az ügyész amiatt indítványozta, hogy szándékos emberölés vádjában marasztalják el a sportolót, mert a pár az incidens előtt összeveszett, és szerinte Pistorius dühromában lőtte le a nőt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×