Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.66
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Nem működött a reptéri Ebola-szűrő

Felmondták a szolgálatot a kairói repülőtéren felállított detektorok, amelyeknek ki kellett volna szűrniük a Mekkából hazaérkező mintegy 60 ezer egyiptomi zarándok közül azokat, akiknek túl magas a testhőmérsékletük, például a rohamosan terjedő Ebola-vírus miatt - jelentette a MENA egyiptomi hírügynökség.

Az, hogy a testhőmérsékletet mérő kapuk és hőkamerák nem működnek, szerdán, véletlenül derült ki, amikor Ádel Adavi egészségügyi miniszter a hazatérő zarándokok miatt ellenőrző látogatást tett a repülőtéren. Adavi vészintézkedésként egészségügyi csoportokat rendelt a légikikötőbe a hazatérők ezreinek megvizsgálására.

Idén kétmillió muzulmán vett részt a mekkai zarándoklaton, ebből 1,4 millióan a szaúdi királyságon kívülről, legtöbben a Marokkótól Indonéziáig nyúló iszlám világból érkeztek. A járványügyi szempontból egyébként is kényes időszakot övező aggodalmak idén magasra hágtak a Nyugat-Afrikában terjedő Ebola-vírus miatt, annak ellenére, hogy a szaúdi hatóságok megtagadták a betegség által leginkább sújtott Sierra Leonéből, Libériából és Guineából érkező vízumkérelmeket.

A rohamosan terjedő járványban eddig több mint nyolcezren kapták meg a fertőzést, a halálos áldozatok száma az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint már a négyezerhez közelít.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×