Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Kiszabadult a Szíriában túszul ejtett négy francia újságíró

Kiszabadult és jó egészségnek örvend az a négy francia újságíró, akit 2013 júniusban raboltak el Szíriában - jelentette be szombaton Francois Hollande francia államfő.

Az 53 éves Didier Francois, az Europe 1 kereskedelmi rádió haditudósítója és a 22 éves Edouard Elias fotóriporter 2013. június 6-án tűnt el az Aleppó felé vezető úton. A 37 éves Nicolas Hénin, a Le Point című politikai hetilap újságírója és a 29 éves Pierre Torres pedig két héttel később, június 22-én lett túszejtés áldozata Raqqában. Ez utóbbi két francia elrablását csak október 9-én hozta nyilvánosságra a külügyminisztérium a hozzátartozók kérésére.

Az elnöki hivatal közleménye szerint Hollande "óriási megkönnyebbüléssel vette tudomásul a négy újságíró kiszabadulását". Mind a négyen "jó egészségnek örvendnek a fogva tartásuk nagyon nehéz körülményei ellenére, és néhány óra múlva hazatérnek Franciaországba" - tette hozzá az államfő.

A volt túszokat Törökországból hazaszállító repülőgép várhatóan szombat éjjel vagy vasárnap reggel érkezik a Párizs közeli Villacoublay katonai repülőtérre, ahol a köztársasági elnök és a családtagok fogadják az újságírókat.

Hollande közleményében köszöntet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a túszok kiszabadításához.

A török hírtelevíziók a Dogan nevű török hírügynökség értesülése alapján azt közölték, hogy a négy franciát összekötözött kezekkel és bekötött szemmel török katonák találtak meg a szíriai-török határnál, Sanliurfa nevű tartományban, az Akcakale nevű török kisvároshoz közeli határsávban. A járőrőrök először embercsempészek áldozatainak gondolták a négy nagy szakállú férfit, de amikor meghallották, hogy franciául beszélnek egymás között, az Akcakale-i rendőrőrsre szállították őket. A török Hürriyet televízió képeket is mutatott a lefogyott, de jó egészégben lévő franciákról. Didier Francois angolul azt mondta, hogy nagyon örül, hogy végre szabad és ismét láthatja az eget.

Ugyanezen forrás szerint ismeretlenek vitték el a határig a négy férfit péntek este.

Az egyik kiszabadult túsz, Nicolas Hénin apja - akit az államfő személyesen értesített telefonon szombat reggel a fia kiszabadulásáról - a France Info hírrádióban elmondta: a fia, akivel már tudott telefonon beszélni, természetesen nagyon jókedvű. "Nagyon nagy megkönnyebbülést érzek, mert jól tudtuk, hogy nem volt könnyű és egyértelmű egy ilyen megoldást elérni. Arról értesültünk, hogy a dolgok nagyon bonyolultak voltak az utolsó pillanatig" - tette hozzá Pierre-Yves Hénin.

Alain le Gouguec, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi újságíró szervezet elnöke elmondta: az elmúlt hónapokban nagyon kevés hírük volt a négy újságíróról. "Azt biztosan tudtuk, hogy nem a szíriai rezsim tartja őket fogva, hanem inkább egy, az al-Kaidához közeli csoport. Egyébként nem egyedül voltak, hanem tucatnyi más, nem szíriai újságíró tússzal és a szíriai tájékoztatás mintegy húsz szereplőjével" - fogalmazott a jogvédő.

A Le Monde című napilap szerint mind a négy újságírót a 2013-ban alakult Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű elsősorban külföldi dzsihádistákból álló szélsőséges fegyveres csoport tartotta fogva.

Több újságíró szervezet szerint Szíria jelenleg az egyik legveszélyesebb országnak számít a média számára. Márciusban két spanyol újságírónak sikerült kiszabadulnia, őket hat hónnappal korábbal rabolták el az al-Kaidához tartozó fegyveresek. Összesen 13 nagy nemzetközi média, köztük a The New York Times, a BBC News, valamint a Reuters, az AP és az AFP hírügynökségeknek több mint harminc munkatársát tartják jelenleg fogva Szíriában.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×