Infostart.hu
eur:
385.11
usd:
331.37
bux:
121718.22
2026. január 16. péntek Gusztáv

Földrengés az iráni atomerőmű közelében, többen meghaltak

Legalább hét ember életét vesztette, többen pedig megsérültek abban a heves, 5,7-es erősségű földrengésben, amely csütörtökön rázta meg Iránt alig hatvan kilométerre a Perzsa-öböl partján fekvő Busehrtől, ahol az ország egyetlen atomerőműve található - közölték a hatóságok.

"A legfrissebb adatok szerint hét ember életét vesztette, harmincat pedig kórházba szállítottak" - idézte Haszán Gadamit, a belügyminisztérium válságstábjának vezetőjét az IRNA állami hírügynökség.

Az amerikai geofizikai intézet (USGS) adatai szerint a földrengés epicentruma a Busehrtől negyvennyolc kilométerre északkeletre található Borazdzsán város közelében volt, fészke pedig mintegy 16,4 kilométer mélyen.

Az iráni szeizmológiai intézet közölte, hogy a rengéssorozat helyi idő szerint délután 5 óra 21 perckor kezdődött.
Iráni televíziós csatornák beszámolója szerint sok helyen károsodott az elektromos hálózat és több épületben is jelentős károk keletkeztek.
A földmozgást Szaúd-Arábia keleti részén is érezni lehetett.

A rengés az eddigi hírek szerint nem okozott kárt a 2011 őszén üzembe helyezett busheri atomerőműben, és radioaktív szennyeződés sem került a levegőbe.
Irán több tektonikus lemez találkozásánál fekszik, így gyakoriak a földrengések. 2003 decemberében a dél-iráni Bám városában 31 ezer halálos áldozatot követelt egy földmozgás. Tavaly augusztusban 306-an vesztették életüket az északnyugati országrészben két földlökés következtében.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×