A magyar-román autonómia-párbeszédben úttörő szerepre vállalkozó kétnyelvű konferencián a szakirodalomban leírt számos autonómiatípust ismertettek az előadók, a területi autonómiától a személyi autonómiáig. Hangsúlyozták: mivel az autonómia sokarcú és egyben rugalmas - adott helyzetekre modellezhető - fogalom, megvalósulása elképzelhetetlen a közösségi igények tisztázása és a többségi nemzettel történő intézményes párbeszéd nélkül.

Salat Levente, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem politikatudományi tanszékének docense felhívta a figyelmet arra: a román politikusok sokszor leszögezik, hogy csak a helyi autonómiát ismerik el, de valójában Románia a felekezeti törvényben 18 személyi elvű egyházi autonómiát is elismer. Mint mondta, az autonómiát szokták önrendelkezésként, hatalommegosztásként, decentralizációként, önkormányzatiságként értelmezni - ezért fontos teendőnek tartja, hogy a magyar közösség demokratikus módon tisztázza maga és a román többség számára, hogy milyen autonómiaformákra tart igényt.

Sergiu Constantin Dél-Tirolban élő tudományos kutató kifejtette: több mint hatvan kisebbségi autonómia működik Európában, Nyugaton inkább területi autonómiák működnek, míg Kelet-Közép-Európában nem területi alapú önkormányzati formák (kulturális, funkcionális, személyi elvű autonómiák) léteznek. A kisebbségek autonómiaigényére a nemzetközi szerződések is jogalapot szolgáltatnak, mint például az első világháború után Románia által is aláírt kisebbségi szerződés, amelyben autonómiát irányzott elő a székelyeknek és szászoknak oktatási és vallási kérdésekben.

Bakk Miklós kolozsvári egyetemi előadótanár a román államépítés hagyományairól románul tartott előadásában arról beszélt, hogy a regionalizáció körüli magyar-román viták jelentős része a Román Ókirályság és Erdély gyökeresen eltérő államépítési hagyományaiból ered. Ezt a szemléleti különbséget is csak az érveken alapuló párbeszéd hidalhatja át - hangoztatta az előadó.

Vasile Docea temesvári történész kiemelte: ugyanazt a történelmet másképpen értelmezik a románok és magyarok. Mint mondta, ez azért van így, mert a történelmi diskurzus része az identitásképzésnek és gyakran párhuzamos monológokhoz vezet. A regionalizmus és autonómia kérdéséről szólva ugyanakkor úgy vélte: nincs is szükség egységes megoldásra, más típusú autonómiára van szüksége a soknemzetiségű Bánságnak, más a Székelyföldnek és egészen más például Braila és Galat dunai kikötővárosoknak.

Sabin Gherman publicista a magyar-román egymásra utaltságra helyezte a hangsúlyt. Kifejtette: a románok nem mennek semmire a magyarok nélkül, de ez fordítva is igaz. Úgy vélekedett, Bukarestnek nem az erdélyi etnikai arányok megváltoztatására, hanem a történelmi régiók elismerésére, valós autonómiájuk biztosítására kellene törekednie.