Infostart.hu
eur:
365.33
usd:
326.59
bux:
142781.14
2026. október 12. hétfő Miksa

Erősebb kezű lesz az új kínai vezetés

A technokraták után konzervatív politikusok kerültek a Kínai Kommunista Párt vezetésébe - mondta Szunomár Ágnes, az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa és Matura Tamás, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.

A Kínai Kommunista Párt legutóbbi kongresszusával a fejlesztésorientált, a kínai viszonyok között liberálisabb pártvezetést konzervatívabb politikusok váltották fel - mondta a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa. Matura Tamás szerint a hétfős politikai bizottság állandó bizottságának az összetétele ebbe az irányba mutat, de mindig hozzá kell tenni, hogy a Kínai Kommunista Párton belül való előrejutásnak alapvető feltétele az, hogy a politikus lojalitást mutasson az előtte járó generáció iránt.

Szunomár Ágnes, az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa hozzátette: nem lehet tudni, hogy mi zajlik ilyenkor a színfalak mögött, de az tény, hogy a régi káderek beleszólnak az újak kiválasztásába.

Biztos vannak háttéralkuk, például azért is, mert a jelenlegi pártfőtitkár és helyettese között van némi különbség. A most megválasztott pártfőtitkárt sokkal inkább keményvonalasnak tartják, aki azért nemzetközi szinten is oda-odamondogatott már az Egyesült Államoknak vagy Japánnak, míg Li Ko-Csiangot ebből a szempontból sokkal finomabb hozzáállással jellemzik - fejtette ki.

Matura Tamás kiemelte: az biztos, hogy generációváltás történt, hiszen tíz évvel fiatalabb az új vezető garnitúra, mint az előző. Már csak azért is újak, hiszen már mind a Kínai Népköztársaság megalakulása után születtek, szemben mondjuk Ven Csia-paóval - tette hozzá.

Szunomár Ágnes aláhúzta, hogy jelenleg a párt legkomolyabb ellenzéke a nép, ezért nem véletlenül van szükség most egy erősebb kezű hatalomra.

A becslések szerint Kínában évente 150-180 ezer - az elégedetlenségből fakadó - tömegmegmozdulás zajlik.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz

Különösen kényes pillanatban kezdődött Brüsszelben az Európai Régiók és Városok Hete, ugyanis két nappal korábban az ír elnökség bemutatta a 2028–2034-es uniós költségvetésről szóló kompromisszumos javaslatát. Ez a Bizottság eredeti tervéhez képest 8 százalékkal, 2025-ös árakon 141 milliárd euróval csökkentené a hétéves keretet, ami sem a takarékos északi tagállamoknak, sem a kohéziós forrásokért küzdő országoknak nem tetszik. Raffaele Fitto kohéziós biztos rugalmasabb és egyszerűbb fejlesztéspolitikát sürgetett, amelyben a több mint 500 program helyett 27 nemzeti és regionális partnerségi terv működne. Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának elnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a döntések egyre távolabb kerülhetnek a városoktól és régióktól, a kohéziós politikának pedig kiszámítható, elkülönített forrásokra van szüksége. A tét az, hogy a szűkülő pénzekből egy összetartóbb Európa épül-e, vagy elsősorban a legerősebb szereplők versenyképessége kap támogatást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×