Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
327.07
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Pártot szervezett az interneten, nyolc évet kapott Kínában

Nyolc év börtönre ítéltek egy 27 éves kínai férfit, aki meg akarta alapítani a Kínai Köztársaság Pártot, és e célból "felforgató tevékenységet" folytatott az interneten - derült ki csütörtöki hongkongi online médiajelentésekből.

Cao Haj-pót a délnyugat-kínai Kunming városában állították bíróság elé az "államhatalom elleni felforgatásra" tett kísérlet vádjával - nyilatkozta a férfi ügyvédje, Ma Hsziao-peng.

Mint mondta, védence az interneten a kormányzó kommunista pártot bíráló bejegyzéseket tett közzé, demokráciát követelt, és egy ellenzéki párt alapítását helyezte kilátásba.

Cao Haj-po nem ért a politikához - hangoztatta az ügyvéd, s úgy vélte, inkább csak egy "éretlen gyerek", aki nem gondolta, hogy a hatóságok ennyire komolyan veszik üzeneteit. Hozzátette, az internetkávézót üzemeltető Cao nem "profi" másként gondolkodó, toborzó üzeneteit egy népszerű internetes programon keresztül küldte el a barátainak, s pártja mindössze egy napig élt a világhálón.

Az ügyvéd szerint a férfi ellen nem lett volna indokolt bűncselekmény miatt eljárást indítani, s ezt az augusztusi - zárt - tárgyaláson a bírósággal is közölte. Mint mondta, az ítéletről telefonon értesítették, ami állítása szerint törvénytelen.

Az ügy első fokon történő lezárására egy politikailag és biztonsági szempontból is kényes időszakban, alig több mint egy héttel a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusának kezdete előtt került sor.

Címlapról ajánljuk
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig a hazai tavak, folyók vízszintjéről adott tájékoztatást.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×