Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Thaiföldön elrabolt magyar férfit szabadított ki a terrorelhárítás

Egy Thaiföldön elrabolt magyar fiatalembert szabadított ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Nemzeti Nyomozó Iroda; a részleteket a két szervezet vezetője sajtótájékoztatón ismertette szerdán a Belügyminisztériumban.

Hajdu János, a TEK főigazgatója azt közölte, hogy véráldozat és pénzfizetés nélkül, egy hét alatt sikerült kiszabadítani a Thaiföldön tanuló magyar fiatalembert, akit a napokban hoznak haza. Mint fogalmazott, "bravúros tárgyalástechnikának" köszönhetően sikerült az akció, amelyben - a TEK több specialistája, túsztárgyalója, műveleti irányítója, pszichológusa vett részt Thaiföldön.

A dandártábornok a korábbi szudáni akcióhoz hasonlította a mostani műveletet; akkor ugyancsak véráldozat és váltságdíj kifizetése nélkül sikerült az akció. (A tavaly októberben elrabolt Papp István ENSZ-alkalmazottat idén januárban hozták haza.)

Csizner Zoltán ezredes, a NNI igazgatója elmondta, hogy a thaiföldi emberrablás május 31-én történt, s a bűnözők még aznap jelentkeztek a Budapesten tartózkodó szülőknél. Az ismeretlenek százezer euró váltságdíjat követeltek, a családot azzal fenyegették, hogy bántalmazzák, megcsonkítják a fiatalembert, ha rendőrséghez fordulnak, vagy nem fizetnek.

A szülők - akiknek kiutazásához az emberrablók ragaszkodtak - azonnal a rendőrség segítségét kérték. Az NNI kapcsolatba lépett a thai hatóságokkal, az akciót az FBI bangkoki ügynöke is segítette.

Hajdu János a fiatalember fogva tartásának és kiszabadításának részleteiről nem beszélt, csak annyit árult el, hogy az emberrablók a tárgyalások után végül "otthagyták", elengedték. Mint fogalmazott, a tárgyalások során olyan nyomás alá helyezték az emberrablókat, hogy nem volt más választásuk, mint elengedni a túszt.

Csizner Zoltán újságírói kérdésekre adott válaszaiból kiderült, hogy a telefonos tárgyalások, a "kommunikáció" túlnyomórészt magyarul zajlott, ezért azt feltételezik, hogy az elkövetőknek van magyar kapcsolata.

Utalt arra is, hogy Thaiföld a "sajátos jogi környezet miatt" a magyar bűnelkövetők, különösen a körözés alatt álló bűnözők kedvenc területe. Jelezte továbbá: sikerült felderíteniük azt is, hogy a sértett "életterében, kapcsolati rendszerében" nagyon sok olyan személy van, akit Magyarországon bűncselekmények miatt köröznek.

Ezzel összefüggésben arra a felvetésre, hogy az elrabolt fiatalember volt-e korábban büntetve, Csizner Zoltán azt mondta: ilyen adat nem merült fel, ám erről egyébként sem beszélhetnének, mivel ez személyes adatnak minősül.

Közölte azt is, sem a fiatalemberről, sem pedig a családjáról - védelmük érdekében - semmilyen információt nem adhatnak ki.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×