Három ember sérülése súlyos. Az emeletes járművel Törökországba tartott 65 ember, többségében krakkói egyetemisták. Az egyik szlovák honlap úgy tudja, hogy a baleset akkor történt, amikor a busz előzni próbált.

Szerda este részleges napfogyatkozás volt megfigyelhető Magyarországról, Izlandon, Spanyolországbanés a Baleár-szigeteken pedig teljes fogyatkozásban gyönyörködhettek az emberek. Itthon a takarás szintje az ország nyugati részén, Sopron térségében volt a legnagyobb. A minősített napfogyatkozás-néző szemüvegek és napszűrő fóliák már a jelenség előtt elfogytak a hazai boltokból, az utolsó darabokért a szaküzletekben 1500 forint körüli összeget, az internetes másodpiacon pedig 3000–5000 forintot is elkértek. A Google Trends adatai alapján megnéztük, hogyan mozgatta meg az internetezőket az égi jelenség.
A magyar vendéglátás egyik legnagyobb problémája, hogy egyre inkább elszakadt a vendégtől.
In an exclusive interview with the BBC’s Steve Rosenberg, Dmitry Muratov says the Kremlin leader can only "destroy Ukraine, not conquer it", with the war now in its fifth year.