Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Végképp bezárják a Quellét

A Quelle nem csak nevében volt forrás a tulajdonosai számára, majdnem nyolc évtizeden át ontotta magából a jövedelmet előbb alapítója, a Schikedanz család, majd pedig az Arcandor konszern számára. Most azonban végképp kiszáradt a forrás - legalábbis a cég megmentésén fáradozó üzemi testület elnöke azt közölte, hogy valamennyi érdeklődő lemondott esetleges átvételi szándékáról és most végképp bezárják a csomagküldő áruházat.

A csomagküldésre szakosodott Quelle iránt a hét végén még négy beruházó is érdeklődést mutatott, hétfő este azonban valamennyien visszaléptek és így a csődgondnoknak nem maradt más választása, mint bejelenteni, a nagy múltú cég sorsa végérvényesen megpecsételődött.

A csődgondnok eredetileg az év végéig akarta "áramvonalasítás útján" némileg vonzóbbá tenni a Quellét és a nyáron még azt is elérte, hogy állami forrásból 50 millió eurót fordítottak az áruház téli katalógusának nyomtatására és szétküldésére.

De már ez sem tudta megmenteni a céget, amely azáltal indult a szakadék felé, hogy az ezredfordulót követően későn reagált a kiskereskedelemben bekövetkezett radikális változásokra, így például a bevásárlóközpontok és az internetes értékesítés robbanásszerű terjedésére.

A zömében Nürnberg térségében alkalmazott 1500 dolgozót még a hónap folyamán elbocsátják. A Quelle külföldi érdekeltségeit azonban nem fenyegeti veszély, mert ezek időben alkalmazkodtak a piaci igények módosulásához, és változatlanul nyereséges vállalatok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×