Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az orosz elnök a nácik bűntársainak ünneplésével vádolja a balti államokat és Ukrajnát

Az orosz elnök vasárnapi tv-beszédében azt vetette a balti államok és Ukrajna szemére, hogy dicsőítik a nácik egykori bűntársait.

Dmitrij Medvegyev az állami televízióban mondott beszédet, amelyben elsősorban az oroszországi oktatás helyzetével foglalkozott behatóan.

Felháborodással állapította meg, hogy a balti államok és Ukrajna kormányai "a nácik egykori bűnsegédeiből nemzeti hősöket csinálnak, akik hazájuk szabadságáért estek el". Élesen bírálta az EBESZ parlamenti közgyűlésének júliusi határozatát is, amely egyszerre tört pálcát a nácizmus és a sztálinizmus fölött.

"Sokféleképpen lehet megítélni a Szovjetuniót, annak politikai rezsimjét és a rezsim vezetőit. Most azonban arról van szó, hogy ki kezdte a háborút, ki gyilkolta az embereket, és ki mentette meg milliók életét s végső soron Európát" - jelentette ki Medvegyev.

Úgy vélte, még 20-30 évvel ezelőtt, az egymással szemben álló keleti és nyugati tömbök - a NATO és a Varsói Szerződés - idején, az ideológiai megközelítésben mutatkozó mély eltérés ellenére is egyetértés volt abban, hogy a fasizmus kialakult értékelése helyes, és a nürnbergi perben elítélt náci bűnösök büntetése igazságos volt.

"Úgy tűnik, most mindannyian közös értékeket vallunk, nincs vita arról, hogy ezek közül melyek a legfontosabbak. Mégis megdöbbentő dolgok történnek: a balti államok és még Ukrajna is a hazájuk felszabadításáért küzdő nemzeti hősökké nyilvánítják a nácik bűnsegédeit, pedig mindenki pontosan tudja, hogy mi volt, csak szégyenlősen lesüti a szemét, nehogy rossz pontokat szerezzen" - állította az orosz elnök.

További példaként az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének júliusban, Vilniusban hozott határozatát hozta fel, amely egyenlőségjelet tett a fasiszta Németország és a Szovjetunió közé a II. világháborúért viselt felelősséget illetően.

"Mindnyájunknak óvatosan kell bánni a történelmünkkel, különösen azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket egyszer már egyértelműen értékelt az egész világ. ... Nem húzhatunk át mindent, mert a jövőre kell gondolnunk, noha ez előnyös lenne egyes államoknak, amelyek most alakítják ki nemzeti identitásukat" - hangoztatta Medvegyev, s úgy vélte, ez a II. világháború kitörése 70. évfordulójának egyik legfőbb tanulsága.

Az EBESZ parlamenti közgyűlésének említett határozatát egy szlovén és egy litván képviselő indítványozta az Európai Parlament azon kezdeményezésének támogatására, hogy augusztus 23-át, az úgynevezett Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulóját nyilvánítsák a nácizmus és a sztálinizmus áldozatainak napjává. A határozat ellen tiltakozott a közgyűlésben helyet foglaló orosz küldöttség, és később a dokumentumot közös közleményben ítélte el az orosz parlament alsó- és felsőháza.

Moszkva az utóbbi időben ismételten szót emelt a történelem meghamisítása ellen. Előzetes értesülés szerint szót ejt erről az egyik lengyel lapnak adott interjújában a lengyelországi látogatásra készülő Vlagyimir Putyin orosz kormányfő is.

Az évforduló kapcsán orosz történészek és politológusok elkerülhetetlenként a védelmükbe vették a Molotov-Ribbentrop paktum aláírását.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×