Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Visszatáncol Obama az egészségügyi reformtól?

A dühös bírálatok miatt felvizezheti az egészségügyi reformtervet Barack Obama. Az amerikai elnök a hétvégén már olyan nyilatkozatot tett, amely szerint nem biztos, hogy szükséges az állami szerepvállalás a mindenkire kiterjedő ellátás garantálására és a költségek drasztikus csökkentésére. A leghangosabban az amerikai jobboldal ment neki Obama tervének.

Az állampolgári fórumokat látogató és szinte második választási kampányt folytató Barack Obama és emberei egyre gyakrabban sejtetik, hogy kénytelenek lesznek visszatáncolni és esetleg elállni az állami szerepvállalástól az egészségügy reformjában. Obama a hétvégén érzelmektől túlfűtött beszédben, a választás előtt elhunyt nagyanyjára emlékezve gyakorlatilag hazudozással vádolta azokat, akik szerint a reform nyomán jelentősen megkurtítják az idősek ellátását.

Felvetette azonban, hogy nem feltétlenül szükséges az állami biztosító létrehozása, hogy így kényszerítsék díjaik és kiadásaik mérséklésére a magánbiztosítókat. Előfordulhat, hogy a biztosítottak - magánszemélyek és vállalkozások - szövetkezetekbe tömörülve tárgyalnának a szolgáltatókkal, így kényszerítve őket áralkura.

Az Obama-kormányzatot sokkolta a republikánus párt jobbszárnyának hangos és harcias kampánya, amely az Atlanti-óceán túlpartján is politikai botrányt kavart. A brit egészségüggyel riogattak ugyanis, amelyet a "szocialista példának" neveztek. A brit kormány és ellenzék számára kellemetlen módon pedig két konzervatív európai parlamenti képviselő bátorította őket.

A republikánusok jól választottak, mert az osztrák, német vagy francia rendszeren valószínűleg kevesebb fogást találtak volna. A brit egészségügy gyengéje viszont, hogy sok esetben a betegek várólistára kerülnek és hetek, hónapok telnek el a sebészi beavatkozásig. A brit szisztéma azonban mindenkire kiterjed, az Egyesült Államokban viszont 47 millió embernek nincs biztosítása. Ám akinek van, azokkal napokon belül foglalkoznak az orvosok, és a rákos betegek gondozása általában jobb a tengerentúlon, mint Nagy-Britanniában - mondják kommentátorok.

Amerika ugyanakkor kétszer annyit, GDP-je 16 százalékát költi egészségügyre, mint a britek, a várható átlagéletkor azonban egy évvel rövidebb. Angliában közel 50 százalékkal több a kórházi ágy és harmadával kevesebb gyerek hal meg ötéves kora előtt, mint az Egyesült Államokban.

A tengerentúlon azok, akik meg tudják maguknak engedni a biztosítást, és elégedettek a szolgáltatással, attól félnek: rosszabb ellátást kapnak majd azzal, hogy az egész társadalom jogosulttá válik.

Obamát ugyanakkor saját oldaláról is támadják, a demokraták egy része sem hisz abban, hogy nemcsak nulla pluszköltséggel, de drasztikus megtakarításokkal lehetne többet adni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×