Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
308.68
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Közpénzből raftingoltak az öngyilkos merénylők

Egy brit jótékonysági szervezet több mint 6 millió forintnak megfelelő összeget adományozott annak a leedsi könyvesboltnak, ahol a 2005-ös londoni robbantások elkövetői kidolgozták a merénylet terveit.

Húszezer font, vagyis több mint hatmillió forint - ennyit kapott Mohammed Siddique Khan és Shehzad Tanweer könyvesboltja annak a brit szervezetnek az adományából, amelyet a gyerekek megsegítésére hozott létre a BBC 1980-ban.

A Children In Need nevű jótékonysági szervezet 1999 és 2002 között 250 ezer fonttal (több mint 77 millió forinttal) támogatott egy leedsi iskolát, amelynek a szomszédságában működött a merénylők könyvesboltja. Az üzemeltetők, akiket később a 2005. július 7-i, 52 halálos áldozatot követelő londoni merénylet elkövetőiként ismert meg a világ, ebből az összegből kapták meg a 20 ezer fontot.

Később kiderült, hogy ebben a könyvesboltban dolgozták ki a merénylet terveit, míg a jótékonysági szervezet abban a hiszemben adományozta nekik a pénzt, hogy azt a helyi gyerekek tanítására és felvilágosítására fordítják.

Ugyanakkor a könyvesbolt egyik alkalmazottja azt állította, hogy az iszlám férfiak mindent a zsidó összeesküvéssel magyaráztak és nyíltan gyűlölték a nyugati kultúrát.

A pénzt állítólag arra költötték, hogy számítógépeket vegyenek, és azokon a dzsihádot hirdető propagandavideókat készítsenek. Edzőfelszereléseket is vettek, sőt valószínűleg ebből a pénzből vettek részt egy észak-walesi rafting túrán is, egy hónappal a merényletek előtt.

A Children In Need igazgatója elmondta: fogalmuk sem volt arról, hogy az adománnyal a terrorizmust pénzelik.

"A szervezet minden lehetséges óvintézkedést megtesz annak érdekében, hogy a közpénzből csak és kizárólag a hátrányos helyzetű gyerekek részesüljenek" - tette hozzá David Ramsden.

Címlapról ajánljuk
Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

2024-ben az EU-tagállamok összesen 1,2 millió embert honosítottak: a legtöbb új állampolgárságot Németország adta ki, majd Spanyolország és Olaszor­szág következett. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: bár 2025-re még nincsenek hivatalos adatok, a tendenciák alapján további növekedés várható. Részletesen beszélt arról is, hogy a nagyobb európai országok hogyan kezelik a helyzetet.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken

Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken

A globális tőkepiacokon zajló jelentős átrendeződés során a költségvetési hiányok finanszírozása, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastrukturális beruházások és a techóriások várható tőzsdére lépései hatalmas mennyiségű tőkét vonnak el a rendszerből. Ez a rendkívüli forrásigény a piaci likviditás szűküléséhez és a reálkamatok emelkedéséhez vezethet, ami komoly nyomást gyakorolhat a részvényekre és a kockázatosabb eszközök árfolyamára is - számolt be a Zsiday Viktor befektetési oldalán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×