Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Senior woman in the city
Nyitókép: Eva-Katalin/Getty Images

Tolódik a nyugdíjasok élelmiszer-utalványainak a kiosztása

Bár a kormány először júliusi kézbesítést ígért, végül őszre tolódik a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok kiosztása a nyugdíjasoknak. Az utalványokat papíralapon kapják meg, és év végéig használhatók fel. A kormány februárban még arról beszélt, hogy áfa-visszatérítést adnának a nyugdíjasoknak, ezt elvetették, helyette jön most az élelmiszer-utalvány.

Bár a kormány kedden még azt közölte, hogy július 29-től megkezdik a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok kézbesítését a nyugdíjasoknak, néhány órával később már pontosították is az információt. A Magyar Posta végül csak ősszel, legkorábban szeptember 1-től viszi ki az utalványokat – derült ki az MTI helyesbítéséből.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert kedden még az Országgyűlésben beszélt a nyári kézbesítésről, de később kiderült: a kormány kérésére az MTI módosította a közleményt. Így visszatértek az eredeti ütemezéshez, amit korábban következetesen kommunikáltak is:

az utalványok ősszel érkeznek.

A program összesen mintegy 2,5 millió nyugdíjast érint, akik papíralapú, több címletből álló utalványt kapnak. Ezeket 2025. december 31-ig lehet majd felhasználni, nemcsak nagyobb üzletekben, hanem kisebb vidéki boltokban, piacokon és őstermelőknél is – emlékeztet az Index.

Zsigó Róbert elmondta, a jogszabályok előkészítése már zajlik, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják a parlament elé. Ezt követően indulhat meg az utalványok gyártása. Bár a kormány februárban még arról beszélt, hogy áfa-visszatérítést adnának a nyugdíjasoknak, ezt elvetették, helyette jön most az élelmiszer-utalvány.

A Portfolio becslése szerint a program nagyjából 72 milliárd forintba kerülhet az államnak, de az áfabevételek miatt a költségvetésre gyakorolt tényleges hatás ennél valamivel kisebb lesz.

Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×