Infostart.hu
eur:
356.31
usd:
312.45
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
papírszalvéta étterem evés étkezés büfé
Nyitókép: Pixabay

Bővülést tervez az idén a Vajda-Papír

A Vajda-Papír 2025-ben bővülést tervez, kapacitásnövelő beruházáson és a külpiaci pozícióinak további erősítésén dolgozik - közölte a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is jelen lévő társaság.

Az idén az első negyedévben a Vajda-Papír Kft. nettó árbevétele 26,0 milliárd forint volt, míg konszolidált szinten ugyanez 19,5 milliárd forintot tett ki. A tavalyi stratégiai döntések a 2025-ös évben a vállalat 20 százalékos növekedését teszik reálissá és megalapozottá - tették hozzá.

Vajda Attila, a cégcsoport alapító-ügyvezetője szerint higiéniaipapír-piacban még jelentős növekedési tartalékok rejlenek a piaci szereplők, így a cég számára is. Hangsúlyozta, a Vajda-Papír Kft. fontos piacainak számító Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában az egy főre jutó évi átlagos háztartási papírtermék fogyasztás alacsonyabb az Egyesült Államok, illetve Nyugat-Európa higiéniai papír fogyasztásától.

Az alapító-ügyvezető ismertette, a hazai háztartásipapír-piac éves fogyasztása 90-100 ezer tonna, forgalma pedig évi mintegy 120 milliárd forint. A piac átlagos évi növekedése egyebek mellett a koronavírus-járvány, majd az energiaválság miatt kissé csökkent mennyiségben, 2024-ben értékben is 7,8 százalék csökkenést mutatott, ez volumenben mínusz 2,4 százalékot jelentett.

Hatalmas eredménynek nevezte Vajda Attila, hogy egy ilyen piaci környezetben végül egy olyan stratégiai váltást hoztak meg tavaly, amellyel sikerült újabb piacokra belépni. Olyan volumeneket tudtak elnyerni tenderen, amelyek a 2025-ös évben a vállalat 20 százalékos növekedését teszik reálissá és megalapozottá. Ez már a jelenlegi számokban is jól látszik - hangsúlyozta.

Vajda Attila a közleményben elmondta: a vállalat nemcsak a termelékenység növelésére, hanem a fenntarthatóság erősítésére is kiemelt figyelmet fordít. Az elmúlt tíz évben közel 40 milliárd forintot költöttek környezetbarát beruházásokra, melyeknek köszönhetően jelentősen csökkentették az energiafelhasználást és a károsanyag-kibocsátást. A saját gyártású alapanyagok révén csökkent a szállítási igény, ami évente mintegy 400 ezer liter üzemanyag-megtakarítást és a szén-dioxid-kibocsátás mérséklését eredményezte. Emellett a gyártási folyamatok hatékonysága is javult: egy tonna alappapír előállításához ma már akár 26 százalékkal kevesebb villamos energiára és 70 százalékkal kevesebb vízre van szükség, mint korábban.

A Vajda-Papír emellett újabb fejlesztésekbe kezdett: a Gyármentő támogatási program több mint 10 milliárd forintos támogatásával napelempark és biomassza-erőmű építését készített elő.

"Eddigi eredményeink igazolják, hogy helyes döntés volt a modern technológia, a környezettudatos gyártás és a munkavállalók folyamatos képzése mellett elköteleződni. Ezzel nemcsak a papíripar hozzáadott értékét növeljük, hanem a nemzetgazdaság erősödéséhez is hozzájárulunk" - mondta Vajda Attila a közleményben.

Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír árbevétele és nyeresége is csökkent 2024-ben. A 100 százalékban magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír nettó árbevétele 55,144 milliárd forintról 48,095 milliárd forintra, ezen belül az export árbevétel 23,506 milliárd forintról 21,649 milliárd forint csökkent 2024-ben.

A vállalat adózott eredménye 3,447 milliárd forintról 148,198 millió forintra csökkent.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×