Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.49
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pexels

Szakértő: több domináns trend is van a használt autók piacán

Jól indult 2023-ban az első hónapokban a használtautó-piac, de szokás szerint nyáron számottevően apadt az érdeklődés – mondta Tóth Péter, a WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója.

Tavaly az importautók iránt valamivel csökkent a kereslet, és ez a trend az elmúlt hónapok adatai alapján továbbra is. Igaz, figyelembe kell venni a használtautó-piac szezonális hullámzását, amelyben a tavaszi és az őszi időszakok szoktak erőteljesek lenni – mondta az InfoRádióban a WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója.

Tóth Péter szerint a fiatal használt autókra elsősorban az új autók árazása van hatással, ugyanakkor a keresletet természetesen a gazdasági helyzet, az infláció, a vásárlókat foglalkoztató egyéb körülmények is befolyásolják, és recesszióban visszafogják vagy elhalasztják a vásárlásokat, illetve alacsonyabb árszegmensben gondolkoznak. Viszont annak, hogy az inflációs környezet a korábbinál már sokkal kielégítőbb, és ezzel párhuzamosan a kamatkörnyezet is attraktívabb az ügyfelek számára, egyértelmű jelei vannak a piacon.

Trendek

A fiatalabb használt autóknál továbbra is keresettek az SUV modellek, részben a magas üléspozíció, részben a többféle célú felhasználás miatt, részben pedig azért, mert a gyártók is egyre inkább ebbe az irányba tendálnak. Városi közlekedésre továbbra is a kis teljesítményű, automata váltós kocsikat keresik, de általánosan elmondható a szakember szerint, hogy egyre inkább áttérnek a vásárlók az automaták használatára. Manapság már a legtöbb autót ilyen sebességváltóval veszik meg, és ez a trend tartósnak látszik. Tóth Péter szerint hosszú távú, városon kívüli utazásokra továbbra is a dízelüzemű autókat választják a vásárlók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×