Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Síita húszi fegyveresek egy toborzógyűlésen a jemeni fővárosban, Szanaában 2021. november 24-én. A húszi lázadók folytatják támadásaikat a hadsereg állásai ellen az olajban gazdag, stratégiai fontosságú észak-jemeni Márib tartomány ellenőrzéséért. A szunnita többségű közel-keleti országban 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszik, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott, rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között.
Nyitókép: MTI/EPA/Jajha Arhab

Európa ellátási rendszere is veszélybe kerülhet a vörös-tengeri támadások miatt

A vörös-tengeri támadások miatt továbbra is kerülőúton közlekednek a nagy konténerhajók. A globális kereskedelem egyik legforgalmasabb útvonalát érintő biztonsági kihívásoknak hosszú távon súlyos logisztikai következményei lehetnek.

"A rendelkezésre álló információk alapján a rakéta és dróntámadások mögött a jemeni húszi lázadók állnak, akik az elmúlt napokban több polgári, kereskedelmi hajót, illetve az azokat kísérő biztonsági hajót is megtámadtak" - nyilatkozta az InfoRádióban Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Mint mondta, az elmúlt években ez nem példa nélküli, ám ezek gyakorisága az utóbbi időben megsűrűsödött, illetve kiterjedt a kereskedelmi hajókra is, ami új és jelentős biztonsági aggályokat vet fel. Ennek következménye, hogy olyan szállítmányozó vállalatok, mint a British Petrol vagy az Evergreen úgy döntöttek, hogy átmenetileg felfüggesztik a hajózást a Vörös-tengeren.

A szakértő szerint úgy tűnik, amíg a közel-keleti háborús helyzet fokozódását követően mindenki a Hormuzi-szorost érintő esetleges problémáktól, illetve azoknak az olajpiacra gyakorolt káros hatásaitól tartott, addig most úgy tűnik, mindez a Báb el-Mandeb tengerszorosnál valósul meg.

Hortay Olivér elmondta,

egy rendkívül frekventált térségről van szó, ahol a teljes világkereskedelem egytizede zajlik

- annak ellenére, hogy a Báb el-Mandeb tengerszoros igen szűk, mindössze 30 kilométer széles, évi 17 ezer hajó halad át rajta. Ha az Indiai-óceánról a Földközi-tenger irányába szeretne egy hajó áthaladni, akkor ez az útvonal csak Afrika megkerülésével helyettesíthető, ez viszont három héttel hosszabb utat jelent, magasabb biztosítási költséggel, nehézkesebb logisztikával. Az, hogy az új helyzet mit jelent a kereskedelemre nézve, még nagyon nehéz megmondani.

Kifejtette, minden azon múlik, hogy milyen gyorsan sikerül rendezni a kialakult biztonsági kockázatokat. Mint mondta, azok a nagyvállalatok, amelyek átmenetileg felfüggesztették a szállításokat, egyelőre nem nyilatkoztak azzal kapcsolatban, hogy mikor terveznek visszaállni. A napvilágot látott információk alapján a hajók legénysége is azt az utasítást kapta, hogy addig ne kössenek ki, illetve ne fussanak ki, amíg más utasítást nem kapnak. Hozzátette, a biztonsági problémák elhúzódása nagyon komoly logisztikai problémákat okozhat mind az energia-, mind az áruszállításban.

Mint mondta, elsőként a BBC foglalkozott az üggyel elsőként, azzal a felütéssel, hogy az áruszállítás akadozása a karácsonyi rendelések csúszását vonhatja maga után, ami jelen időszakban valóban nagy figyelmet vonzó következmény. Azonban a kellemetlenségeken túl sokkal súlyosabb károkat okozhat egy elhúzódó, biztonsági aggályokkal terhelt időszak - fűzte hozzá. Az Európai Unió mind az Indiai-óceán felől érkező árukat, mind a Közel-Keletről származó olajat és cseppfolyós földgázt ezen az útvonalon szerzi be.

Egyelőre nem világos, hogy ha ez az útvonal tartósan kiesne, az milyen ellátási nehézségeket és áremelkedéseket eredményezne.

Magyarázata szerint mindez elsősorban azon múlik, hogy milyen hosszú időre esne ki az útvonal, másodsorban pedig a helyettesítési lehetőségeken. Hozzátette, az olyan típusú szállítmányozó cégek, mint az említett British Petrol vagy az Evergreen nagyon összetett logisztikai rendszert működtetnek, amiben nagyon pontosan ki van számolva, hogy a meglévő kapacitásokat hogyan lehet a leghatékonyabban kihasználni. Ha ezekben az összetett rendszerekben egy olyan törés keletkezne, ami miatt tartósan leállnának a vörös-tengeri szállítások, kívülről nagyon nehéz megmondani, pontosan mit is jelentene mindez a szállítmányozás átszervezésére vonatkozóan - szögezte le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×