Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Most a Telekom húzta csúcsra a tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,04 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 55 254,39 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, alacsony forgalom mellett, 0,24 százalékos emelkedésével a nemzetközi piacokhoz képest lemaradó volt a BUX-index, amely azonban ennek ellenére főként a Magyar Telekom erősödésének köszönhetően újabb történelmi csúcsra emelkedett. Hozzátette, pozitív vállalati hír áll a Magyar Telekom árfolyamának emelkedése mögött.

  • A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2770 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 985 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,41 százalékkal 431 forintra nőtt, forgalma 156,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,29 százalékkal 8795 forintra emelkedett, a részvények forgalma 513,2 millió forintot ért el.
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×