Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Az Airbus Helicopters Hungary épülő alkatrészgyártó üzeme a bokrétaünnepség napján Gyulán 2021. május 6-án. A több mint 13 ezer négyzetméter alapterületű, 25 milliárd forint értékű gyárban a tervek szerint jövő tavasszal indul a gyártás, több mint kétezerféle precíziós alkatrészt gyártanak majd, a közeljövőben több mint 200 magasan képzett szakembernek adva munkát.
Nyitókép: MTI/Lehoczky Péter

Már felvették az első embereket a gyulai Airbus-gyárba

Várhatóan 4-5 év alatt érik el a teljes kapacitást.

Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban - mondta az Airbus Helicopters Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Andreas Stöckle elmondta, szerződés szerint 2022. július 17-én el kell kezdeniük a termelést, először tíz gépen, amihez körülbelül 15 szakképzett munkásra lesz szükségük. Felvettek már 25 mérnököt, akiknek a szakirányú továbbképzése is befejeződött, ők jelenleg egy békéscsabai bérelt irodában dolgoznak, amíg a gyár várhatóan jövő tavaszra elkészül Gyulán.

Újabb gépek majd jövő szeptemberben, harmadik körben pedig 2023 elején érkeznek, így felfutó rendszerben, várhatóan 4-5 év alatt érik el a teljes kapacitást, akkorra 200-250 munkavállalót terveznek alkalmazni.

Az MTI kérdésére válaszolva hangsúlyozta,

magyar munkavállalókban gondolkoznak, akikkel "eddig nincsenek rossz tapasztalataik".

Hozzátette, hogy nem terveznek toborzó kampányokat indítani Romániában.

Andreas Stöckle kifejtette, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston Technikum és Szakképző Iskolában - ahol pénteken éppen nyílt napot tartottak a leendő diákoknak - hamarosan létrejövő Airbus Légi- és Gépipari Képző Központból, "az akadémiáról" folyamatosan kerülnek majd ki azok a munkavállalók, akiket alkalmazni tudnak.

Korábbi közlés szerint a központ közel 2,2 milliárd forintból jön létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordítják.

Balogh Csaba, a központ vezetője a nyílt napon elmondta, a központ Európában is egyedülálló lesz abból a szempontból, hogy olyan termelő- és forgácsológépeken tanulhatják a diákok a programozást, a méréseket, az anyagvizsgálatot és akár a javítási-karbantartási folyamatokat is, amelyeken később a gyárban dolgozni fognak.

A központ egyik részén kifejezetten a gép- és alkatrészgyártás technológiai ismereteit lehet elsajátítani, másik része egy felületkezelő tanműhely lesz, ahol már építik az Európában is egyedülálló galvanizálósort.

Az akadémián a speciális szakirányú továbbképzések kétéves alapképzésekre épülnek rá, a majd ott oktató tanárok jelenleg is továbbképzésen vannak Franciaországban - közölte.

Balogh Csaba az MTI kérdésére válaszolva kifejtette, a speciális gépeken egyszerre maximum 12 személy képzését tartja megvalósíthatónak; a képzések 3-6 hónaposak lesznek, így "nyárra már kijöhet az első végzett csoport", akik akár el is kezdhetik a munkát a jelenleg is épülő Airbus-gyárban.

Megjegyezte, a központ nemcsak az Airbus számára képez munkavállalókat, hanem a megye többi jelentős fémipari cégének, a Csaba Metálnak, a Linamarnak vagy a Lovász Forgácsolóüzemnek is.

Andreas Stöckle a nyílt napon megjelent érdeklődőkkel megosztotta, az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48 százaléka volt az övék. Jelenleg világszerte nyolc országban van telephelyük, a kilencedik lesz a magyarországi, Gyulán, ahol az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP), a beruházásnak helyet adó Gyula polgármestere közösségi oldalán a napokban közölte, a 13 ezer négyzetméter alapterületű alkatrészgyár mellett már épül a 3100 négyzetméteres felületkezelő üzem is.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×