Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Rozskenyér készül a Szabó Andrea pékségben Karancslapujtőn 2016. szeptember 28-án. A rozskenyérnek a jövőben az eddigi 40 százalék helyett minimum 60 százalék rozslisztet kell tartalmaznia, míg a rozsos kenyérnél 15-ről minimum 30 százalékra emelték a rozsliszt arányát. Az előírás megjelenése októberben várható.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Változást hozott a járvány a mindennapi kenyerünk terén is

Sokat drágult a liszt az elmúlt években, a pékek januárban csak a felét érvényesítették az áremelkedésnek, az újabb emelést halogatják. Jelentősen kevesebbet őröltek az idén eddig, vélhetően azért, mert sokkal kevésbé pazaroljuk a kenyeret, mint korábban.

Takarékosabban bánnak a háztartások a kenyérrel, a pandémiával összefüggő korlátozások is visszavetették a fogyasztást, ami miatt a malmok az idén a tavalyinál 15-20 százalékkal kevesebb búzát őröltek – írja összeállításában a vg.hu.

A malomipari cégeknek végül sikerült annyi étkezésibúza-készletet megvásárolniuk, amennyi kitart az újbúzáig – mondta a lapnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. Tapasztalatai szerint jelenleg a piacon nincs nagy mozgás, a kereskedők már korábban megvásárolták az exportra szánt árut.

A tavalyinál kevesebb lisztre az egyik lehetséges magyarázat szerinte hogy a fogyasztók takarékosabban bánnak a kenyérrel és a pékárukkal, jóval kevesebbet dobnak ki, mert a pandémia alatt megtanulták, hogy spórolni kell. Sokan elkezdtek otthon kenyeret sütni, ekkor pedig különösen igaz, hogy nem megy a szemétbe kenyér.

Ráadásul hiányoznak a turisták, ez is visszafogta a fogyasztást. Ennek következményeként az áprilisra tervezett áremelést sokan nem lépték meg. Márpedig azt nem lehet megúszni, mert januárban csak a liszt áremelkedésének a felét érvényesítették. Az aratás után várható az áremelés. Az idén tonnánként 60-62 ezer forintért jegyezték elő a búzát.

A lap azt írja,

2017 áprilisában 134 forint volt a liszt kilójának átlagos fogyasztói ára, ez négy év alatt 185 forintra ment föl.

A vetések kiváló állapotban vannak, a talaj most megfelelő mennyiségű csapadékot kapott. Lakatos Zoltán reményei szerint nagy baj ezt a búzát már nem érheti, amihez persze az is kell, hogy az esős időben intenzívebben támadó gombabetegségek elkerüljék az állományt. Az elnök-vezérigazgató úgy véli, a vetések állapota alapján a 930 ezer hektáros vetésterületről 4,8-5 millió tonna termés várható.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×