Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Budapest, 2021. január 16. Az MKB Bank egyik modern fióképülete a főváros XIV. kerületében a Thököly út 100-ban. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Erős eredménnyel kezdte az évet az MKB csoport

A moratóriumban a banknál az ügyfelek 61 százaléka vett részt az első negyedévben.

Erős évkezdetről tanúskodnak az MKB csoport gazdasági számai, a korrigált konszolidált adózás utáni eredmény az első negyedévben elérte a 28,9 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 7,9 milliárd forinttal - mondta Ginzer Ildikó üzleti és általános vezérigazgató-helyettes nemzetközi telefonkonferencián.

Kiemelte: a csoport mérlegfőösszege január-márciusban 2889 milliárd forintra nőtt, ami 7,7 százalékkal magasabb az előző negyedévhez képest.

A pénzintézet tőkehelyzete stabil,

a bank saját tőkéje elérte a 226 milliárd forintot az első negyedév végére - mutatott rá a vezérigazgató-helyettes. Ez csaknem 8 százalékos növekedést jelent 2020 utolsó negyedévéhez képest a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjára szerdán feltöltött jelentés alapján.

A beszámoló szerint a banknál a betétek január-márciusban 1839 milliárd forinton álltak kumuláltan. Ez éves alapon több mint 40 százalékos növekedést jelent, negyedéves alapon viszont 2,5 százalékos csökkenésnek felel meg.

Az ügyfélhitelek bruttó 1148 milliárd forintot tettek ki kumuláltan az első negyedévben; az előző év azonos időszakához mérten csaknem 13 százalékkal növekedtek, az utolsó negyedévhez képest viszont 2 százalékkal csökkentek.

A csoport részesedése a kormányzati és nemzeti banki programokban - NHP Hajrá!, MFB, EXIM és a Széchenyi Kártya - az új hitelkihelyezések tekintetében a piaci súlya felett alakult - hívta fel a figyelmet Ginzer Ildikó.

A vezérigazgató-helyettes a konferencián arra is kitért, hogy a bank felkészült a moratórium két lépcsőben - egyrészt augusztus végéig, másrészt 2022 júniusáig - történő meghosszabbítására, ugyanakkor jelezte, hogy az intézkedés részletei még nem egyértelműek.

A moratóriumban a banknál az ügyfelek 61 százaléka vett részt az első negyedévben - olvasható a jelentésben.

Az MKB csoport papírjaival a BÉT-en a standard kategóriában kereskednek. A pénzintézetnél az idei első negyedév volt az első teljes negyedév, amikor már a Magyar Bankholding tagjaként működött.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×