Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay.com

Odatette magát a magyar export - részletek

Euróban számított értéke márciusban 22,3 százalékkal volt nagyobb, mint az egy évvel korábbi.

Márciusban az export euróban számított értéke 22,3 százalékkal, az importé 15,3 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 685 millió euróval javult, 1,013 milliárd eurót tett ki - közölte pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Mindössze harmadszor lépte túl az egymilliárd eurót az exporttöbblet, ez először tavaly februárban, majd szeptemberben fordult elő.

Az előző hónaphoz viszonyítva az export 14,0 százalékkal, az import 13,5 százalékkal nőtt.

Márciusban új rekordot állított fel mind az export, mind az import euróban számolt értéke. Az export 11,058 milliárd eurót tett ki, 1,360 milliárd euróval több az előző havinál, és 2,019 milliárd euróval több az egy évvel korábbinál. Az export márciusi jelentős emelkedését már sejteni engedte az ipari termelés 16,5 százalékos emelkedése, amit csütörtökön közölt első becslése alapján a KSH.

Ahogy a havi export először haladta meg a 11 milliárd eurót az import sem volt eddig 10 milliárd eurónál nagyobb. A 10,045 milliárd euró értékű márciusi import 1,196 milliárd euróval volt nagyobb az előző havinál és 1,334 milliárd euróval nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Az idei első negyedévben az export 6,2 százalékkal, az import 3,3 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A negyedéves exporttöbblet 866 millió euróval 2,717 milliárd euróra javult.

A márciusi és az első negyedévi külkereskedelmi forgalom részletes adatait június 1-én közli második becslése alapján a KSH.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×