Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
331.43
bux:
119395.26
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: magyarepitok.hu/BERNAT BENJAMIN LASZLO

Épülhet a harmadik sztráda Erdély felé

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az M3 autópályától az országhatárig tartó M49 autóút és Szatmárnémetiig vezető folytatása megvalósításáról szóló magyar–román megállapodás kihirdetéséhez kéri az Országgyűlés egyetértését. Az előkészítés alatt álló fejlesztéssel már a harmadik gyorsforgalmi kapcsolat épülhet ki a szomszédos ország irányába.

Az első négysávos összeköttetés az M43 átadása, 2015 óta járható Szegedtől Makó érintésével Arad és Temesvár felé. Tavaly óta használhatják az autósok teljes hosszban az M35 és M4 Debrecen, Berettyóújfalu utáni szakaszait, amelyek Nagyvárad irányába teremtettek magas színvonalú kapcsolatot.

A magyar és román kormányok képviselői a kétoldalú gazdasági vegyesbizottság legutóbbi ülésén, idén áprilisban írtak alá megállapodást a Mátészalka–Csenger és Óvári–Szatmárnémeti közötti gyorsforgalmi utak létesítéséről. Az innovációs tárca parlament elé most benyújtott javaslata a dokumentum törvényben való kihirdetését kezdeményezi – olvasható a minisztérium közleményében.

A megállapodás a fejlesztések összehangolt megvalósításáról szóló szándék megerősítése mellett a határmetszéspontot is rögzíti. Az új útkapcsolat Csenger térségében, a Szamostól délre keresztezheti az országhatárt. Románia schengeni csatlakozásáig a nemzetközi forgalom egy Magyarország területén kialakítandó határátkelőhelyen haladhat majd.

Az összesen 43 kilométeres M49 fejlesztésének előkészítése két ütemben zajlik.

Az M3 autópályától Porcsalmáig tartó szakasz kivitelezési közbeszerzése a nyáron megkezdődhet. Eredményes eljárás és forrásbiztosítás esetén a munkálatok befejezését 2025-re tervezik. Az országhatárig tartó folytatás terveinek elkészítésére a közeljövőben köthetik meg a szerződést. A kiviteli tervek leszállítása egy éven belül várható.

Az ITM kiemeli: a kormány azon dolgozik, hogy a hazai közutak az ország minden részében a nemzetközi hálózatba kapcsolódó, európai színvonalú hozzáférést biztosítsanak a közlekedőknek. Míg 2010-ben mindössze három országhatár volt elérhető autópályán vagy autóúton,

2025-re tizenegy határállomásig juthatunk majd el gyorsforgalmi utakon.

Jelenleg is zajlik például az M6 befejező szakaszának és az M30 Miskolc utáni folytatásának építése.

A magyar–román közlekedési kapcsolatok nem csak közúton fejlődnek. Előkészületben van a Budapest–Kolozsvár–Bukarest gyorsvasúti kapcsolat megvalósíthatósági tanulmánya. A szakértők a Debrecen és Nagyvárad közötti tram-train fejlesztés lehetőségét is vizsgálják. 2020 végén indult kivitelezési közbeszerzés a Békéscsaba és Lőkösháza közötti vasúti vonalszakasz felújítására. A beruházásban a Budapestet a román határral összekötő korridor utolsó egyvágányú szakaszát korszerűsítik, kétvágányosra bővítik.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×