Infostart.hu
eur:
382.01
usd:
327.82
bux:
108992.51
2025. december 5. péntek Vilma
Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón a minisztériumban 2018. november 22-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Fontos bank költözik Budapestre

A magyar-orosz kapcsolatok kitörtek abból a hanyatlásból, amelyet a Moszkva ellen hozott nemzetközi szankciók okoztak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság ülése után.

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a nyugat-európai államok ma még sokkal nagyobb üzleteket kötnek Oroszországgal, de Budapest és Moszkva között a magyar érdekeknek megfelelően dinamikusan bővülnek a kapcsolatok.

Többévnyi visszaesést követően a két ország kereskedelmi forgalma 2018 első 8 hónapjában 17 százalékkal bővült,

háromévnyi tárgyalássorozatot követően pedig a diplomák, iskolai végzettségek és tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről is megállapodás született - tette hozzá.

Az ülésen a bizottság véglegesítette a szociális biztonsági megállapodás szövegét is, így azt a következő magas szintű találkozón a felek aláírhatják - közölte a miniszter. Hozzátette, hogy a bizottság tárgyalt a nukleáris együttműködésről is, orosz-magyar mérnöki fejlesztésnek köszönhetően újabb 80 ezer háztartás ellátását biztosíthatja a paksi erőmű.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy Magyarország újra csatlakozik a 400 millió euró tőkével rendelkező Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankhoz,

2019 elején pedig Budapestre költözik Moszkvából a Nemzetközi Beruházási Bank központja.

Utóbbi tovább erősíti Budapest nemzetközi pénzügyi pozícióit - tette hozzá.

A bizottság onkológiai együttműködést is kötött, Budapesten magyar-orosz együttműködésben közép-európai onkológiai iskola létesül, így a magyar főváros regionális kutatási központtá válhat - jelentette be Szijjártó Péter.

A magyar vállalatok oroszországi eredményei közül kiemelte, hogy a Mol befektetései meghaladták az 1,3 milliárd eurót, és török partnerével napi 5800 hordó olajat termel ki, számos magyar agrártechnológia gyorsan terjed Oroszországban, Egyiptom több mint 1 milliárd eurós vasúti gépgyártásra kiírt nemzetközi tenderét pedig magyar-orosz konzorcium nyerte.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelve, az európai egység betartása mellett is fontos partnernek tekinti Oroszországot, a két állam együttműködését a kölcsönös tiszteletre alapozza, a vállalati kapcsolatok bővítését pedig a legkedvezőbb feltételek megteremtésével támogatja. Megjegyezte, hogy

a Moszkva elleni büntető intézkedések miatt Magyarország körülbelül 7 milliárd eurónyi kiviteltől esett el, ám ezt a magyar vállalatok oroszországi tevékenysége részben ellensúlyozhatja.

Az Oroszországi Föderáció egészségügyi minisztere az együttműködés folytatását ígérte, hogy tovább bővüljenek a beruházások és a két ország közötti áruforgalom.

Oroszország továbbra is megbízható energiaforrás és energetikai partner, az onkológiai együttműködés pedig tovább erősíti a hagyományosan szoros egészségügyi kapcsolatokat - tette hozzá a bizottság orosz társelnöki tisztét betöltő Veronika Szkvorcova.

Közölte továbbá, hogy

a magyar-orosz ipari együttműködések erősítésére új munkacsoport jön létre, a testület tevékenysége kiterjed a helikopter-, hajó- és mezőgazdasági gépgyártásra.

Az ülést követően aláírták a végzettségek, a képesítések és a tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről szóló kormányközi egyezményt. A magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság 2019-ben Moszkvában tartja következő ülését.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×