Infostart.hu
eur:
385.15
usd:
331.79
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
A Déli pályaudvar épülete a főváros I. kerületében a Krisztina körút és az Alkotás utca találkozásánál. MTVA/Bizományosi: Faluldi Imre  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Faluldi Imre

Megszűnhet a Déli pályaudvar, alagút épül a Nyugatiig?

A Déli és a Nyugati pályaudvar föld alatti összekötését vizsgálná a kormányzat.

Fürjes Balázs csütörtökön a Buda fókuszában a Déli pályaudvar címmel szervezett fővárosi szakmai fórumon elmondta, már 1937-ben készült terv a két pályaudvar alagúttal történő összekötésére, és ezt az elképzelést elő kellene venni, mert ma nagyon aktuális.

A Déli pályaudvar a földfelszínen teljesen megszűnne, és így a helye fejlesztési területté válna. A Nyugati pályaudvar esetében is nagy terület szabadulna fel, a vasúti forgalom jelentős része ott is a föld alá kerülne

- közölte az államtitkár, kiemelve: a terv megvalósításával megoldódna Budapest átjárhatósága az elővárosi, távolsági vasúti közlekedésben, valamint a vasúti teherszállítás számára is.

Fürjes Balázs azt mondta, az ügyben nincs még döntés, meg kellene vizsgálni az alagút megépítésének lehetőségét, el kellene végezni a szükséges vizsgálatokat, és megvalósítási tanulmányokra lenne szükség.

Az államtitkár hangsúlyozta: ma már nincs szükség fejpályaudvarokra.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere arról beszélt, azt szeretné, hogy a terület beépüljön és fejlődjön. Mindez az érintett kerületi önkormányzatok, a fővárosi önkormányzat és a kormány közös fejlesztési feladata - mondta.

Pálfy Sándor egyetemi tanár, a Műegyetem urbanisztika tanszékének tanára támogatandónak nevezte a pályaudvarok föld alatti kapcsolatának megteremtését.

Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója, a BKK korábbi vezetője azt mondta: történelmi jelentősége van annak a budapesti vasút szempontjából, hogy az alagútról szóló terv napirendre kerülhet.

Ha a tervezett alagút és a hozzá kapcsolódó rendszer létrejönne, a vonat "metróerejű" közlekedési eszközzé válna Budapesten - mondta.

Vitézy Dávid megjegyezte azt is, hogy a Déli pályaudvar ma "tájseb" a budai belvárosban, méltatlan a budai környezethez.

Gyetvai Árpád, a Testnevelési Egyetem Beruházási Programirodájának igazgatója arról beszélt, hogy a Déli pályaudvar területén közcélú sportközpontot szeretnének, ott sportváros alakulhatna ki.

A szakmai fórumot a Budapesti Hegyvidéki Önkormányzat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Magyar Urbanisztikai Társaság szervezte.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×