Infostart.hu
eur:
385.86
usd:
331.43
bux:
119307.59
2026. január 14. szerda Bódog

Baj volt a számlákkal, per indult az egyik nagy hazai tv- és net-szolgáltató ellen

A Pest Megyei Főügyészség a fogyasztók védelme érdekében folytatott tevékenysége körében újabb hazai telekommunikációs szolgáltató ellen indított pert az előfizetőkkel szemben jogszabálysértően felszámított pénzösszegek miatt.

Azt nem közölték, hogy melyik cég érintett az ügyben, csak az derült ki, hogy az egyik hazai internet-, telefon- és TV szolgáltató egységesen 595 Ft összegű kötbért számít fel mindazon előfizetői terhére, akik az arra megjelölt fizetési határidő letelte után nem fizetik meg tartozásukat. Erre több százezer esetben került sor az elmúlt egy évben.

A főügyészség álláspontja szerint ugyanakkor ez a gyakorlat nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek.

A mulasztás miatt kiszabható kötbérnek jogszabályi feltételei vannak. Annak igazodnia kell a tartozás összegéhez és mulasztás időtartamához is. A szolgáltató a jogszabály rendelkezéseitől a szerződésben sem térhet el.

A Pest Megyei Főügyészség ezért a keresetében azt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg a szolgáltató jogsértő gyakorlatát és tiltsa el ettől a díjfelszámítástól.

A főügyészség már korábban is indított pert fogyasztói késedelem esetén jogszabálysértő módon alkalmazott jogkövetkezmények miatt, akkor az egyik hazai mobilszolgáltató ellen. A cég az SMS-ben küldött fizetési felszólítások díját számolta fel ügyfelei terhére jogszabálysértően. A peres eljárás időközben lezárult, a bíróság jogerős ítéletével a főügyészség keresetének teljes egészében helyt adott.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×