Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Mégsem épít le a Dunaferr

Az ISD Dunaferr Zrt. visszavonta a 2013 őszén kezdeményezett 890, valamint a 2016 áprilisában bejelentett, további 300 alkalmazott elbocsátására vonatkozó szándékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, valamint a cég reorganizációs, management support és HR-igazgatója.

Cseresnyés Péter államtitkár hangsúlyozta, hogy a következő több mint két évben a cégcsoport jelenlegi létszáma nem csökken, stabil marad.

Az MTI kérdésére elmondta: a kormány 480 millió forint munkahelymegtartó támogatást nyújt a Dunaferrnek, amiből a létszám-leépítési szándék visszavonásán és a korábban elbocsátással érintett dolgozók továbbfoglalkoztatásán túl elkezdődik a munkaerő utánpótlás kinevelése is.

Sevcsik Mónika reorganizációs, management support és HR-igazgató közölte, hogy a társaságnál 242 személyt bocsátottak el az elmúlt három évben. A véglegesen távozott dolgozók közül többeket új munkahely megszerzésében és átképzésben támogatott a vállalat acélalapítványa.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×