Infostart.hu
eur:
375.64
usd:
318.47
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

40 százalékkal kevesebb dió lesz idén

Akár 40 százalékkal is elmaradhat az idei diótermés a tavalyi szintektől - közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke. Csizmadia György az InfoRádióban kiemelte, hogy több betegség is megtámadta a fákat, és megdőlt az az elmélet is, hogy a diófákat nem kell permetezni.

„Faggyal indultunk tavasszal, illetve más problémákkal, ezért a terméskilátások csak egy közepes termést ígérnek. Az év közbeni időjárás pedig nemcsak a mennyiségen, hanem a minőségen is rontott. A csapadékos időjárás viszont annyit segített, hogy darabosabb, szebb lesz a dió” - mondta Csizmadia György.

Elmondta, hogy a diónak megjelent egy új betegség is, a dióburoklégy, ami csapadékos időben különösen nagy problémát okozhat.

„Megrágja a zöld dió héját, és rossz lesz a minősége, vagy nem is fejlődik ki benne a dió. Emellett gomba- és baktériumproblémák is megjelennek a zöld dión, amik szintén korai érést és kisebb gyümölcsméretet vagy hibás magot okoznak” - közölte a szakember.

Hangsúlyozta: ez az egész országban jelentős, és egyre jelentősebb probléma. Ráadásul az a hit, hogy a diót nem kell permetezni, teljes egészében megdőlt.

A legnagyobb gond az, hogy a szakma is küzd azért, hogy kiderítse, mivel lehet hatékonyan kezelni a problémát.

„Tehát nem csak az a gondunk, hogy létezik ez a probléma, hanem az is, hogy nem tudjuk, mi lenne az a vegyszer, ami jó lenne ellene. Ha pedig van jó vegyszer, arra nincs engedély, hogy használja a termelő. Emiatt igen összetett a probléma” - emelte ki Csizmadia György.

A szakember szerint az idei termésmennyiség nem fogja elérni a tavalyit.

„Nagyon nehéz megjósolni, hogy mennyi dióra számíthatunk, de az elmondható, hogy hektáronként egy-másfél-két tonna dió is teremhetne. Van olyan statisztika is, ami szerint tízezer hektárnyi diófával borított terület van Magyarországon, de ha a termőterületet figyelembe vesszük, inkább egy hektáronkénti fél tonnás átlagtermés jön ki, vagyis összesen 2-3 ezer tonna dió várható. Tavaly 30-40 százalékkal biztosan több termésünk volt” - közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×