Infostart.hu
eur:
382.4
usd:
327.85
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Tovább építik az M30-ast

Alapkőletétellel megkezdődött a Miskolcot Kassával összekötő autópálya magyarországi szakaszának építése a magyar-szlovák határ közeli Tornyosnémetinél kedden, a település közelében egy alig két kilométeres szakasz épül meg, amely csatlakozik a Kassát az országhatárral összekötő, és már korábban elkészült sztrádához.

Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője, Borsod-Abaúj-Zemplén megye miniszteri útügyi biztosa történelmi eseménynek nevezte az alapkőletételt.

Mint mondta: ez az alapkő része annak a folyamatnak, amellyel a magyar és szlovák miniszterelnök által még 2014. március 27-én aláírt megállapodás alapján, a két ország történelmének legnagyobb közös infrastruktúra-fejlesztési programja indulhatott el.

A Miskolc-Kassa közötti kapcsolatot biztosító magyar oldali M30-as megvalósítását a kormány kiemelten kezeli. A nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégiához kapcsolódóan 2015. márciusában a kormányülésen tárgyalta azt a projektlistát, amelyen az M30-as út teljes szakasza szerepel a 2014-2020 közötti európai költségvetési programban.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly áprilisban a Modern városok programja keretében tartott miskolci tájékoztatóján jelentette be az út megépítését. Ahogy akkor mondta: a Miskolc-Kassa eurorégióban mintegy egymillión élnek, a két város közötti autópálya megépítése régóta várat magára. A sztráda Kassától az országhatárig már elkészült.

Hörcsik Richárd a keddi rendezvényen úgy fogalmazott: az 1,7 kilométeres útszakasz építésének a megkezdésével valójában az M30 Miskolc-Tornyosnémeti közötti 58 kilométer hosszúságú szakaszának építése is megkezdődött. Ennek közbeszerzési kiírása még ez év végén megtörténik, és eredményes eljárás esetén várhatóan 2018-2019-re elkészül a 2x2 sávos út, amelyre a borsodi, de különösen az abaúji lakosok már régóta várnak.

Hozzátette, hogy a kétsávos régi 3-as úton naponta több ezer kamion lépi át az országhatárt, és teszi szinte elviselhetetlenné az ott élők mindennapjait, akár Szikszón, akár Encsen. Az országgyűlési képviselő szerint "egész Európa is várja ezt az autópályát, hiszen ez nemcsak a történelmi Abaúj magyar és szlovák régióit köti össze, hanem igazi európai tranzitút, mert a Kassa és Miskolc közötti útvonal az E71-es számú európai úthálózat része, ami összeköti a Kárpátokat az Adriával, sőt, a meglévő lengyel útvonalakat is beleszámítva összeköti a Balti-tengert az Adriával."

Ugyanakkor ez nemcsak a szlovákiai Abaújban élő magyar kisebbségnek jelent könnyebbséget, hanem a határon átnyúló kereskedelmi és szolgáltatási szektoroknak is, és remélhetőleg fellendíti a helyi gazdasági lehetőségeket a határ mindkét oldalán, egyebek közt a Tornyosnémeti és Hidasnémeti határán épülő ipari park megvalósítását is - tette hozzá.

Az 1,7 km hosszú 2×2 sávos autóút a magyar-szlovák országhatáron csatlakozik majd a szlovák R4 gyorsforgalmi úthoz.

Mayer András, a NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese az alapkőletételen arról szólt, hogy ezen a szakaszon egy különszintű csomópont létesül, két körforgalmi csomóponttal és egy öttámaszú híddal.

A közlekedők várhatóan 2017 év végén már használhatják a szakaszt.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában valósul meg, a kivitelezést az Euroaszfalt Kft. végzi csaknem nettó 4 milliárd 380 millió forintért, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program támogatásával, uniós és hazai forrás felhasználásával.

A teljes Miskolc-országhatár közötti hatvan kilométeres kétszer két sávos, leálló sávval is rendelkező szakaszon 45 műtárgy, hét csomópont, egy komplex és két egyszerű pihenő épül, összességében mintegy 150 milliárd forintból.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási szerződés (PPA) keretében látja el a vállalatot zöldenergiával. A konstrukciónak számos előnye van az ellátásbiztonság, a kiszámítható költségek és a dekarbonizációs célok szempontjából egyaránt. Arról, hogy miért éri meg valójában ezt a megoldást választani, hogyan érdemes belefogni, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni a döntés során, a Portfolio Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdezte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×