Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Cégen belül kell keresni a hekkert

Gyengének ítélik a cégek üzleti adataik védelmét, illetve a vállalat informatikai biztonságát, mégsem költenek rá többet - derült ki az EY globális felméréséből. A nemzetközi tanácsadó társaság informatikai szakértője azt mondta: a vállalatvezetők úgy gondolják, hogy az alkalmazottak figyelmetlensége és az elavult rendszerek jelentik a legnagyobb kiberbiztonsági kockázatot.

„A cégek most már tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos lenne foglalkozni ezzel a területtel, részben a digitális átalakulás miatti kockázatok, részben pedig az elkövetőkben bekövetkező változások miatt. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a válaszadók körülbelül 90 százaléka úgy ítélte meg, hogy az elmúlt évben és a következő évben nem lesz lehetősége arra, hogy a büdzsét növelje” - ismertette az adatokat Komjáthy Csaba.

„Egy cég informatikai költségvetésének megközelítőleg nyolc százaléka információbiztonsági büdzsé. Ugyan tudják, hogy többet kellene erre költeni, de gyakorlatilag nincs lehetőségük rá” - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a cégvezetők tudják-e, hogy mire kellene többet költeniük, Komjáthy Csaba úgy fogalmazott: magyar vagy régiós tekintetben leginkább az adatszivárgás az egyik prioritás. A megkérdezett válaszadók körülbelül 60 százaléka gondolja azt, hogy erre mindenképpen költenie kell – közölte a kutatás eredményeit az EY informatikai tanácsadója.

„De vannak ellentmondások is a kérdőívre adott válaszokban: míg kockázati szempontból a közösségi médiát nem gondolják nagy kockázatnak Magyarországon, illetve a régióban – szemben a globális válaszadókkal – ennek ellenére több mint 30 százalékuk úgy gondolja, hogy növelni kell a kockázatok csökkentésére vagy megszüntetésére fordított költségeket ezen a területen” - derül ki a felmérés eredményeiből.

Az is kiderült a válaszokból, hogy a cégek egyharmada egészen biztos abban, hogy nem is tudna felfedezni egy ilyen támadást, és tisztában vannak azzal, hogy bizonyos típusú támadások esetén ki sem derülne a számukra, hogy támadás alatt vannak.

Az EY informatikai tanácsadója úgy látja, a cégvezetők lassan elkezdtek azokra a területekre összpontosítani, amelyek igazán fontosak.

„Mivel a válaszok szerint a legtöbb elkövető cégen belüli ember – akár szándékosan, akár véletlenül –, ezért Magyarországon is a nagy cégek közül sokan egyre több időt és energiát összpontosítanak a biztonságtudatosság oktatására”- közölte Komjáthy Csaba.

Ez az első lépés, de emellett a kívülről jövő támadásokat is tudni kell kezelni – tette hozzá az EY informatikai tanácsadója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×