Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Rontott az euróövezet kilátásain az Eurostat

Lefelé módosította az euróövezet első negyedéves gazdasági növekedési adatait az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) második becslésében.

A pénteken kiadott jelentés szerint az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) szezonális kiigazítással számítva 0,5 százalékkal növekedett január-márciusban az előző három hónaphoz képest, míg a tavalyi év azonos időszakához képest 1,5 százalékkal gyarapodott.

Az április 29-én közölt első becslésben még 0,6 százalékos, illetve 1,6 százalékos növekedés szerepelt, és elemzők arra számítottak, hogy a felülvizsgálat során nem változnak az adatok.

Az Európai Unió egészében, negyedéves összevetésben, 0,5 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 1,7 százalékkal bővült a gazdaság az idei első negyedévben mindkét becslés szerint.

A negyedéves GDP-növekedés az euróövezetben 0,3 százalék volt 2015 negyedik negyedévében, az Európai Unióban pedig 0,4 százalék, míg az euróövezeti éves GDP-növekedés 1,6 százalék, az uniós pedig 1,8 százalék volt.

Az Egyesült Államokban 0,1 százalékkal növekedett a gazdaság január-márciusban az előző negyedévhez képest, míg éves összehasonlításban 1,9 százalékkal. A tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest 0,3 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,0 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×