eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Még több offshore-cége van Porosenkonak

Ukrán oknyomozó újságírók újabb öt offshore vállalatra bukkantak, amelyeket állítólag Petro Porosenko jelenlegi elnök használt korábban adóelkerülésre. Az ukrán Szabadság rádió pénteki híradása szerint 2003-ban büntetőeljárás is indult az ügyben.

Az államfő Ukrprominveszt vállalatcsoportjához tartozó offshore cégek ellen még Leonyid Kucsma elnöksége idején indult eljárás, amikor Porosenko ellenzéki politikus volt. A rádió újságíróinak olyan nyomozati anyagok kerültek a birtokukba, amelyekből az olvasható ki, hogy az államfő üzleti struktúrájában 2001-ben megjelent és máig létező Agroprodimpex vállalat több ukrajnai cég adójának minimalizálásában működött közre. A gyanú szerint mintegy 25 millió hrivnya, mostani árfolyamon csaknem 263 millió forint adó befizetése maradt el.

Az ukrán hatóságok annak idején az Interpolhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy külföldi nyomozók is kapcsolódjanak be annak a - legalább - öt offshore cégnek a vizsgálatába, amelyek különböző időszakokban az Agroprodimpex vállalathoz tartoztak. A rádió felsorolása szerint az Egyesült Államok Delaware államában bejegyzett Agroprodimrex Corp., a ciprusi Agroprodimrex Cyprus Limited és Willenhall Traiding Limited, valamint a brit Man szigeten bejegyzett Fairdrook Enterprises Limited és a panamai Ukrprovinvest Holding Limited.

A bűnügyi eljárást azonban 2004-ben lezárták, bíróság elé nem került az ügy.

A hét elején vált ismertté, hogy az ukrán elnök neve is szerepel az offshore cégekről és tulajdonosaikról a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodából kiszivárgott listán. Az államfő a tulajdonában lévő Roshen édesipari vállalat aktívumainak szerkezetátalakítására három offshore vállalatot hozott létre. Porosenko magyarázata szerint csak azért kellett offshore cégeket alapítania, hogy a tulajdonában lévő Roshen édesipari vállalatot eladja, miután más módon nem talált rá vevőt. Cáfolja azt, hogy ezen vállalatokat adófizetés elkerülésére használta volna.

A Rothschild cégcsoport csütörtökön megerősítette, hogy valóban kötött Porosenkóval januárban úgynevezett "vak bizalmi" szerződést a Roshen édesipari vállalat irányításáról. A cégcsoport hangsúlyozta, hogy a bizalmi megállapodás - amely alapján Porosenkónak a továbbiakban semmiféle beleszólása nincs a Roshen cégnél hozott döntésekbe - olyan nemzetközi szabványok mintájára készült alapul, amelyeket olyan politikusok esetében alkalmaznak, akiknek át kell adniuk vagyonuk kezelését arra az időre, amíg hivatali idejüket töltik.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×