Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Olcsóbb lesz a becsültnél az M0-ás déli szektorának zajárnyékolása

A legalacsonyabb összegű ajánlatot kínálóként az eredetileg becsült nettó 2 milliárd forint helyett nettó 1 milliárd 759 millió forintért a Duna Aszfalt Kft. építheti meg az M0-ás déli szektorának zajárnyékoló falait - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. írta ki.

Az M0-ás szóban forgó, mintegy 8,5 kilométeres szakaszán a teljes pályát betonburkolatra cserélik és elvégzik a kiegészítő munkákat is. A projekt több ütemből áll, a most értékelt tender adja az első ütemet.

A nyertesnek 19,2 kilométer hosszban el kell bontania a meglévő zajárnyékoló falat, majd újat építeni annak a helyébe. Része a feladatnak a 2 ezer köbméternyi padka építés valamint a 2300 méternyi biztonsági korlát telepítése.

A felhívásra nyolc ajánlat érkezett. A nyertes társaságon kívül indult a tenderen a ZAJÉP Kft., a KÖZGÉP Zrt., közös ajánlattevőként a KÉSZ Építő Szerelő Zrt. valamint a DOBOZ- és ACÉLSZERKEZET Kft., az EuroAszfalt Kft., az A-Híd Zrt., a STRABAG Általános Építő Kft. és a Colas Út Zrt. is.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×