eur:
389.36
usd:
361.33
bux:
68445.93
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A hagyományoknak megfelelően viselkedik a Duna

A Duna vízszintje az ilyenkor szokásosnál néhány centivel valóban alacsonyabb, azonban a hajóforgalomban jelentős korlátozásokat nem kellett bevezetni - mondta Stimm Gábor az InfoRádiónak. A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi és folyószabályozási osztályvezetője jelezte, hogy a következő napokban áradás, vagyis vízszintemelkedés várható.

"A jelenlegi vízállás 156 cm Budapestnél, ez az alacsonyabb tartományba tatozik. Gyakorlatilag szeptember eleje óta viszonylag alacsony a vízállás, 160 cm körüli értékekkel. Ennél 12 cm-el volt kevesebb a legkisebb dunai vízszint, tehát ezt nem közelítettük meg" - mondta el az InfoRádiónak a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi és folyószabályozási osztályvezetője.

"Október 8-a óta egy kisebb árhullám vonult le, most apadó ágban van a Duna , majd újra emelkedni fog. Hat napra látunk előre, akkor 200 cm körüli vízállásra számítunk" - tette hozzá Stimm Gábor.

A szakember szerint az ilyenkor szokásosnál egy picit alacsonyabb a Duna vízállása, de - ha a folyó a hagyományoknak megfelelően viselkedik - ősszel mindig ilyen mértékek szoktak lenni.

"Tehát ilyenkor ezt nevezhetjük igazából a normális vízállásnak" - magyarázta.

Stimm Gábor elmondta, hogy mindenképpen hatással van a nemzetközi hajóforgalomra a vízállás, mert vannak olyan kritikus szakaszok - a kritikus ez esetben szakmai megnevezés és nem szó szerint értendő - , ahol a hajózásnak bizonyos korlátozásokat kell elviselni ilyen alacsony vízszintnél.

Ez lehet hajóút-szűkület - ismertette-, mert kisebb szélessége van annak a megfelelő vízmélységgel rendelkező Duna-szakasznak, ahol a hajók el tudnak haladni. Ez annyit jelenthet a hajózás számára, hogy a teljes szélességű hajókaravánokból mondjuk kettő nem találkozhat szembe egymással, hanem egy kicsit várniuk kell, amíg az egyik elhalad, hogy a másik el tudjon menni. Illetve vannak olyan szakaszok, ahol az előírt két és fél méteres merülés már nem biztosítható, ott pedig a hajókat könnyíteni kell, kevesebb terhet tudnak csak szállítani, ami nekik nyilván problémát okoz.

Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy jelentős korlátozásokat még nem kellett bevezetni.

"A közép-Dunán, a mi vízügyi igazgatóságunk területén 19 ilyen kritikus szakasz van. Ezeknek a száma nem szaporodott, némelyiknek a hossza pár száz méterrel megnőtt. Az alacsonyabb vízállás miatt egyelőre semmi különösebb korlátozást vagy hajózási zárlatot nem kell elrendelni" - mondta Stimm Gábor. 

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×