Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.91
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Csepreghy: az uniós támogatások kifizetése 100 százalék felett lesz

Magyarország az első olyan tagállam az Európai Unióban, ahol az uniós támogatások kifizetése át fogja lépni a 100 százalékot - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: mivel a támogatások utólagosan, tehát a nyertes pályázat megvalósulása után hívhatók le, a magas kifizetési szint azt jelzi, hogy Magyarország képes teljesíteni a vállalásokat, ennek eredményeként pedig az Európai Bizottság várhatóan sokkal komolyabban mérlegeli a magyar kormány kéréseit.

A helyettes államtitkár szerint a források hatékony lehívását tekintve Magyarország a 2014-2020-as költségvetési ciklusban is az első helyre kerülhet. Felidézte, hogy két nappal ezelőtt fogadták el a mezőgazdasági és vidékfejlesztési programot, amelynek értelmében 1300 milliárd forint jut alapvetően a kis- és közepes családi birtokoknak a mezőgazdasági nagyvállalkozók helyett.

Csepreghy Nándor úgy vélte, hogy a régió összes országát érintő probléma is - miszerint a vidéki települések kiürülnek - kezelhető az uniós támogatások segítségével.

A helyzet megoldására helyi egzisztenciát kell biztosítani, kiszámíthatóan fenntartható és elfogadhatóan fizető munkahelyeket kell teremteni, az államnak pedig a közszolgáltatásokban, így például kórházi ellátásban azonos minőséget kell nyújtania vidéken és Budapesten - fejtette ki a helyettes államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×