Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szarvasgomba és tokaji aszú - Ez a közös bennük

A következő parlamenti ülésen terjeszti elő a szarvasgombával foglalkozó jogszabályjavaslatát a földművelésügyi tárca - jelentette be Fazekas Sándor, a minisztérium vezetője.

A szarvasgomba-kultúra már most is erős Magyarországon, a további értékőrzés érdekében fontos, hogy szarvasgombával foglalkozó jogszabály lépjen érvénybe, csakúgy mint a tokaji aszú esetében - mondta a miniszter.

Hozzátette: adóelkerülő gombagyűjtésre vonatkozó rendelet már létezik, és a minisztérium jelenleg is rendszeresen végez ellenőrzéseket.

Fazekas Sándor bejelentette azt is, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban állítják ki a Jászságban talált rekordméretű szarvasgombát.

Hangsúlyozta, hogy a szarvasgomba nemzeti érték, az ajándékba kapott különleges példányt pedig ennek megfelelően méltóképpen gondozza majd a magyar állam és a múzeum.

Az 1,28 kilogrammos szarvasgombát, amely csupán 20 grammal könnyebb a világbajnok fehér szarvasgombánál, a szarvasgomba-termesztő és kereskedő Truffleminers Kft. egyik munkatársa találta a jászi térségi, jásziványi erdőben.

Fekete Oszkár, a kft. társtulajdonosa elmondta: azonnal több ezer eurós ajánlatot kapott a vállalat külföldről, azonban az óriási szarvasgomba nemzeti kincs, amelyet közszemlére kell tenni.

A Magyarországon egyedülálló példányt fagyasztva szárítás módszerével tartósítja a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kara, hogy a kiállított szarvasgomba évek múltán is sértetlen maradjon - tette hozzá.

A tulajdonos felhívta a figyelmet arra, hogy az általuk termesztett és értékesített szarvasgomba a világon elsőként bio minősítést kaphat, ami jelentősen növeli értékét a nemzetközi piacon.

A vállalat nagykereskedelmi mennyiségben kizárólag külföldi, főként olasz és német partnereknek forgalmazza a szarvasgombát, amelyből évente 2-10 tonna terem időjárástól függően - mondta.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×