Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A kormány gyorsítani akarja a hitelezést

A kormány figyelemmel kíséri a kereskedelmi bankok hitelezési gyakorlatát, és akár a szabályozási rendszerhez is hozzányúl, ha az lassítja a hitelezési folyamatokat - idézi Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, a Magyar Bankszövetség éves rendes közgyűlésén pénteken Budapesten elmondott beszédéből a szakmai szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye.

A miniszter hozzátette: "továbbra is fontos feladatunk a kis- és középvállalatok támogatása, hiszen a foglalkoztatottak kétharmadának ez a szektor nyújt biztos megélhetést".

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevében felszólaló Balog Ádám alelnök kifejtette: a jegybank eddigi lépései az ország pénzügyi stabilitásának erősítését, a vállalati - különösképpen a kkv - hitelezés erősítését, a felügyeleti struktúra átalakítását, a pénzügyi fogyasztóvédelem előtérbe helyezését szolgálták. "Ehhez megfelelő alapot ad a stabil magyar bankrendszer" - tette hozzá az alelnök.

A Magyar Bankszövetség elnöki pozíciójába a tagok Patai Mihályt, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatóját választották újra. A testületi ülés alelnöknek Becsei Andrást, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatóját szavazta meg. Továbbá elnökségi tagsági megbízást kaptak: Hegedűs Éva - Gránit Bank Zrt., Jelasity Radován - Erste Bank Hungary Zrt., Nátrán Roland - Eximbank Zrt., Hendrik Scheerlinck - K&H Bank Zrt. és Zolnai György - Budapest Bank Zrt.

A bankszövetség etikai bizottságának elnöki pozíciójára Auth Henrik közgazdászt választották meg a tagok.

Patai Mihály, a bankszövetség újraválasztott elnöke kiemelte: a versenypiac bankjaiban olyan színvonalú munka folyik, amelynek köszönhetően - a valós nehézségek, a külső hatások és a sokszor alaptalan támadások ellenére is - töretlen maradt az ügyfelek bizalma a hazai bankrendszerben. A szektor tagjaiban él a remény, hogy az új kormányzat - egy megújított kapcsolatrendszer keretében - már nem csak a költségvetés egyik bevételi forrásaként, hanem a fejlődés, a növekedés fontos szereplőjeként tekint majd a magyar bankszektorra.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×