Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Kamatdöntés előtt - Varga Mihály bízik a forint erősödésében

Varga Mihály nem örül a gyenge forintnak és bízik az erősödésében, ugyanis a költségvetést 300 forintnál olcsóbb euróval tervezték meg - a gazdasági miniszter erről kedden beszélt a TV2 Mokka című műsorában.

Varga Mihály reméli, a monetáris tanács keddi ülésén felelősen fogják értékelni, hogy milyen árfolyam elviselhető a költségvetésnek, jó az exportnak és a devizahiteleseknek.

Hozzáfűzte, hogy a forint gyengülése az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed "pénzpumpájának" leállása mellett annak is a következménye, hogy a jegybanki alapkamat kevésbé vonzó azoknak, akik magyar állampapírt vásárolnának.

A gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a költségvetést jelentős, 220 milliárd forintos tartalékkal tervezték meg, vagy is ha az euró árfolyama a tervezettnél magasabb szinten alakul, akkor van mihez nyúlni.

Ugyanakkor bízik abban, hogy a következő hónapokban az árfolyam korrigálódhat. Annál is inkább, mert a magyar gazdaság fundamentumai nem indokolják az alacsony árfolyamot - tette hozzá.

Varga Mihály egy korábbi nyilatkozatában is beszélt arról, hogy a magyar gazdaság szerkezete nem indokolja az utóbbi hetekben tapasztalt forintgyengülést.

A miniszter hangsúlyozta: bár Magyarország sem tudja kivonni magát a nemzetközi piaci hatások alól, nem küzd olyan problémákkal, amelyek ilyen mértékű gyengülést indokoltak volna.

Ma tartja újabb kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, elemzők az eddigieknél alacsonyabb mértékű, 5-10 bázispontos további monetáris enyhítésre számítanak.

A jegybanki alapkamat szintje 2,85 százalék, kevesebb mint a felére csökkent azóta, hogy 2012 augusztusában 7 százalékról enyhítési ciklusba kezdett a jegybank.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×