Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
321.97
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Magyar Telekom: 14,3 százalékkal nőtt a nettó eredmény

A Magyar Telekom Nyrt. 12,2 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 második negyedévében, 14,3 százalékkal többet az egy évvel korábbi 10,7 milliárd forintnál, ami a pénzügyi költségek mérséklődésének és az alacsonyabb értékcsökkenési leírásnak köszönhető.

A társaság csütörtökön közzétett, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentése szerint az árbevétel a második negyedévben 156,9 milliárd forint volt, ami 7,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők 11,53 milliárd forint nettó profitot és 151,05 milliárd forint árbevételt vártak.

Az első félévben a nettó profit 13,9 milliárd forintot tett ki, 41,3 százalékkal csökkent, a bevételek pedig 7,3 százalékkal emelkedve 313,52 milliárd forintot értek el.

A társaság a teljes évre vonatkozóan arra számít, hogy teljes éves bevétele korábbi stabil célkitűzésükkel szemben emelkedni fog, s megerősítette, hogy továbbra is az EBITDA 9-12 százalékos csökkenésével és a beruházások 5 százalékos csökkenésével számol (a spektrum akvizícióra fordított összegek nélkül) a menedzsment.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×